A karzatról úgy láttam, egyik meghatódásból a másikba esett.
Egy hete sírok, lassan a védjegyemmé válik a könny. Ez van, hatvanhárom évesen egyre szentimentálisabb az ember. Tegnap Nyíregyházán elbúcsúztattak a kollégáim, végtelenül megható volt, patakzott a könnyem. Ma elég volt belépnem a Parlamentbe, folytattam a sírást. Álltunk a feleségemmel, néztünk ezt a csodálatos épületet, és egyszer csak azt mondja: te, belegondoltál már, hogy pár hónapja még egész más terveink voltak?! És tényleg. Csakhogy ez most nem csupán nekünk, hanem az egész országnak egészen új világ. Be kell valljam, a bemutatkozó házbejáráson jártam itt először, a mai látogatásom a második, és egyre inkább érzem, micsoda súly ez az ember vállán.
