[FN, BruxInfo] Jack Straw és Peter Hain brit Európa-ügyi miniszter a soros elnökség helyett a jelenlegi mandátumnál hosszabb időre, 2 és fél évre különböző nemzetiségű elnökökre bízná a különböző miniszteri tanácsi formációk munkájának irányítását . Ezek számát a mostani 16-ról 10-re csökkentenék, és az egyes tanácsi formációk elnökei a koherencia és a stratégiai irány fenntartására egyfajta "társelnökséget" alkotnának. Peter Hain szerint a "társelnökség" intézményével kikerülhető lenne, hogy a bővítés után olyan kis országok kormányozzák az EU-hajót, melyek számára ez a feladat túl nagy falatnak bizonyulna. A hathavonként cserélődő soros elnökség rendszerének felszámolását José-Maria Aznar spanyol kormányfő (az EU éppen soros elnöke), Jacques Chirac francia államfő és közös levelükben Tony Blair brit miniszterelnök és Gerhard Schröder német kancellár is támogatta. John Palmer, az Európai Politikai Központtól úgy véli, hogy a soros elnöki rendszer már ma sem igazán működőképes, 27 taggal pedig egyenesen komikussá válna. Azzal is egyetért, hogy a hatékonyság érdekében csökkenteni kellene a különböző miniszteri tanácsok számát.
Ajánlott videó
- 05:58 „Kezdenek működni az intézmények” – Zárug Péter Farkas és Fleck Zoltán Baka András jelöltjének elutasításáról
- 03:38 Akkora gólt lőtt a Liverpool tehetsége, hogy álmélkodik a fél világ
- 22:47 A Real Madrid középpályása megsérült, kimarad a válogatottból
- 21:45 Nyárai Gerzson, a 24.hu munkatársa kapta a Minőségi Újságírás Díj különdíját
- 21:11 MotoGP: Nem lesz 2027-es Magyar Nagydíj
- 21:00 Bodor Emese: Szegény incel gyermekeink
- 20:53 A nap legfontosabb hírei - 2026.09.22.
- 20:41 Tizenegy gól, sportszerűtlen kapus – hiába duplázott a fiatal magyar csatár
- 20:26 RTL: 4,5 millió forintba került Orbán Viktor davosi szállása három éjszakára
- 20:01 „Felbujtó szerepet játszhatott” – Simor András Matolcsy György meggyanúsításáról
- 19:51 Mbappé: Közel álltam a Liverpoolba igazoláshoz
- 19:45 Magyar Péter: Kérem az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogomat
- 19:02 Biztonsági figyelmeztetés miatt megszakította útját a Wizz Air Budapest-Bilbao járata
- 05:00 1100 darab gumiabroncsot szedtek ki a kiszáradt szegedi horgásztóból
- 19:01 Mézalmácska: az áfonya klímatűrő kerti alternatívája
- 16:25 HVG: a legfőbbügyész-jelölt testvére az aranykonvoj-ügy egyik gyanúsítottja, ezért utasíthatja el Magyar Péter
- 19:02 Biztonsági figyelmeztetés miatt megszakította útját a Wizz Air Budapest-Bilbao járata
- 14:18 Megölték egy borsodi község önkormányzati képviselőjét
- 13:43 Összeférhetetlenség miatt lemondhat a Médiatanács frissen megválasztott tagja
- 03:38 Akkora gólt lőtt a Liverpool tehetsége, hogy álmélkodik a fél világ
- 14:24 Schmidt Mária szerint megalázó a tábla, ami a Terror Házában fogadja a látogatókat
- 16:29 Kálnoki-Kiss Attila: Meg kell szabadítani a sportot attól a politikai befolyástól, ami a 80-as évek óta rátelepedett
- 14:00 Magyar Péter elmondta, miért nem támogatják az államfő legfőbbügyész-jelöltjét
- 13:13 „Vélelmezem, hogy valami ilyesmi történhetett” – Magyar Pétert sejti a háttérben a Fidesz jelöltje, akit nem választottak be a Médiatanácsba
- 15:31 Házkutatásokat tartottak az MNB-ügyben
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
