Foci

„Elértük, hogy megváltoztassuk azt a kibaszott számot a buszon” – megtörtént a csoda a bolgár futballban

Véget ért a Ludogorec labdarúgócsapatának 14 szezon óta tartó sikerszériája, a razgradiak a 2011–12-es idénytől kezdve uralták a bolgár klubfutballt, de most át kellett adniuk az első helyet a Levszki együttesének.

A szófiai klub történetének egyik legnagyobb diadalát ünnepelhette szombaton: a horvát Marko Dugandzic góljával 1-0-ra verte a CSZKA 1948 együttesét, és behozhatatlan előnyre tett szert.

A Levszki ezzel története 27. bajnoki címét szerezte meg, a mérkőzés lefújása után a szurkolók fergeteges ünneplést rendeztek a Georgi Asparuhov Stadionban. A 19 ezer néző jelzőrakéták, fáklyák és füstbombák használatával múlatta az időt, miközben Julio Velázquez vezetőedző és stábja a pályán lévő játékosokkal együtt a Queen legendás „We Are the Champions” című számára ünnepelt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sport Mediaset (@sportmediaset) által megosztott bejegyzés

A 44 éves szakember pályafutása első bajnoki címét ünnepelte, igaz, korábban nem is dolgozott nagyobb klubnál, Spanyolországon kívül csak Portugáliában (Belenenses, Vitória Setúbal, Marítimo), Olaszországban (Udinese) és Hollandiában (Fortuna Sittard) ült kispadon.

A Gong.bg felidézte, hogy Velázquez az ötödik külföldi edző, aki a csúcsra vitte a Levszkit, korábban erre csak a magyar Somlai Rezső (1949), a csehszlovák Rudolf Vytlacil (1965), illetve két szerb, Ljupko Petrovic (2001) és Slavoljub Muslin (2002) volt képes.

A bolgár lapok szerint Velázquez érzelmes beszédet intézett játékosaihoz, amelyben háláját fejezte ki.

„Oké, srácok, most nehéz beszélni, de nagyon köszönöm. Nagyon értékelem az erőfeszítéseiteket! Az első naptól fogva tanúsított elkötelezettségeteket. Nemcsak most, hanem a múlt szezonban is. Akkor számos nehézséget leküzdöttünk, de ebben a szezonban – az első naptól kezdve – mindannyian tudtuk, hogy lehetséges a csoda.

És ne feledjétek, elértük, hogy megváltoztassuk azt a kibaszott számot a buszon

mondta, utalva arra, hogy a csapatbuszon eddig a 26-os szám a 26 bajnoki címre utalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik