Kultúra

Havas Henrik: Orbán Viktor gyenge jellemű, zsarolható figurákra épített

Havas Henrik
Farkas Norbert / 24.hu
Havas Henrik
Farkas Norbert / 24.hu

Ez az ember belekerült abba az állapotba, amikor már a saját magával konstruált valóságtól nem tudott elszakadni. Azok a csatlósok, akik ha kell, fegyvert fognak, ha kell, kinyitják a szájukat, ezek az emberek elhitették vele, hogy ebben az országban úgy mennek a dolgok, ahogy ő látni szeretné – mondta Havas Henrik az Indexnek adott videóinterjúban Orbán Viktorról.

A beszélgetést egyébként úgy kezdte, hogy átverve érzi magát: ha tudja, hogy választási műsor, meggondolta volna, hogy eljön-e. Havas Henrik ugyanis kimerült. A választás utáni eufóriát viszont ő is tapasztalja: „Az én igazi agórám Kisorosziban a vegyesbolt” – fogalmazott, majd hozzátette: ott is egyértelműen érzékelhető volt a politikai hangulat változása. A korábban fideszes településen szerinte „megfordult az eredmény”, és a választás után „boldog arcokat” látott.

A gazdasági helyzet szerinte olyan katasztrófa, mint a Kádár-rendszerben volt. Csak az a különbség, hogy most „mindenki befogja a pojáját”: a kampányban, mint mondja, „orrba-szájba hazudoztak mindenről”, és hiányzott a belső korrekció a kormányoldalon.

Orbán Viktor szerinte az elmúlt tizenvalahány évben burokban élt. Nem tudott és nem is akart megválni azoktól az emberektől, akik elhitették vele, hogy minden úgy zajlik, ahogy szeretné. A leköszönő miniszterelnök szerinte narcisztikus személyiség, aki nem néz bele a tükörbe, és nem néz körül a világban sem.

Egyébként ez minden idézőjelben vett »nagy emberre« jellemző: hogy nem szeretik, ha szembe kell nézni a valósággal

– fogalmaz.

A Fidesz jövőjével kapcsolatban egyértelmű a véleménye, amikor arról kérdezték, a jelenlegi helyzetből talpra tud-e állni a párt, röviden válaszolt:

Nem. Mert alapvetően egy olyan korrupciós hálót hozott létre, amit gyakran hasonlítanak a hűbéri függelmi viszonyokhoz, amit most szét fognak szedni, és nem lehet újra felépíteni.

A Tisza minisztereinek névsoráról azt mondta, nem érdekli. „Engem igazán az érdekel, hogy mi tartja össze majd ezt a brigádot” – fogalmazott. A belügyminiszter személye azért érdekli, mondta (az interjú felvételének idején ezt még nem jelentették be, azóta kiderült, hogy Magyar Péter Pósfai Gábort kérte fel). Pintér Sándorral nagyon jóban, üzleti kapcsolatban volt, ügynökségével sajtófigyelést végeztek neki. Kérdésre elmondja, hogy ő biztos benne, hogy a leköszönő belügyminiszternek vannak fotói, ő is sok mindent tud sok mindenkiről. „Tudom, ki járt szadomazo stúdióba, ki szereti a fiúkat. Orbán Viktor ezekre épített: ezekre a gyenge jellemű, zsarolható figurákra.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik