A választások után kialakult piaci bizalom – a forint erősödése, az állampapírhozamok esése és a tőzsde emelkedése – fontos lehetőséget teremt, de önmagában nem garancia a tartós stabilitásra, mondta a HVG-nek adott interjújában Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
A jegybank elsődleges célja továbbra is az árstabilitás, árfolyamcélt nem követ, ugyanakkor a forint erősödése segíti az infláció megfékezését, tette hozzá. A hosszabb távú kamatfelár-csökkenés kulcsa Varga szerint a kormány kezében van: hiteles költségvetési pályára, alacsonyabb hiányra és mérséklődő államadósságra van szükség.
A sajtó jól nyomozott
Az interjúban Varga megerősítette: a módosított pénzmosási törvény nyomán a zárt végű befektetési alapoknak és alapkezelőiknek fel kell tárniuk tényleges tulajdonosaikat, és 2026 júliusától a nyilvánosság is hozzáférhet ezekhez az adatokhoz. Ugyanakkor „csodát nem kell várni”: azok az információk válnak láthatóvá, amelyek eddig is ismerték voltak a hatóságok előtt. Megjegyezte:
A sajtó is végzi a munkáját. Jó közelítéssel tippelte meg, hogy melyik tőkealapnak kik a tényleges tulajdonosai.
Varga hozzátette azt is, hogy az uniós pénzmosás-megelőzési szabályok miatt 2027-től további átalakításokra lesz szükség.
A 4iG Nyrt. decemberi kötvényeinek átütemezésével kapcsolatban Varga Mihály hangsúlyozta: a vállalat szabályosan vett részt az MNB növekedési kötvényprogramjában, és amikor módosítást kért, a jegybank egyértelművé tette, hogy veszteséget nem vállal. Az átütemezést csak kamattöbblet vállalása mellett hagyták jóvá. Szerinte a programban részt vevő vállalatok túlnyomó része rendben törleszt, és ahol a hitelminősítők problémát jeleznek, ott két éven belül rendezni kell a helyzetet, különben életbe lép a visszavásárlási kötelezettség.
Varga szerint százmilliárdokkal csökkentették a hiányt
Az MNB-vel kapcsolatos nyomozásról elmondta: az Állami Számvevőszék jelentései után a jegybank iratokat adott át a Nemzeti Nyomozó Irodának, az igazgatóság pedig még tavaly feljelentést tett hűtlen kezelés, hanyag kezelés, csalás és hivatali visszaélés gyanújával, és a Matolcsy-korszakban indított ingatlanfejlesztések és az alapítványi kifizetések ügyében jelenleg az igazságszolgáltatás vizsgálódik.
Az új vezetés célja nem az alapítványi vagyon „bedöntése”, hanem a veszteségek minimalizálása és a megmenthető vagyon megőrzése, és Varga szerint az elmúlt évben több mint százmilliárd forinttal sikerült csökkenteni a hiányt.
A jegybankelnök világossá tette, hogy az MNB visszatér az alapfeladataihoz:
- csökkentik a mérleget,
- nem indítanak új növekedési hitelezési vagy kötvényprogramokat,
- a fölösleges ingatlanokat értékesítik, a műtárgyakat múzeumoknak adják át, és
- jelentősen leépítették a jegybank létszámát is.
Mindez Varga Mihály szerint elengedhetetlen ahhoz, hogy helyreálljon az MNB hitelessége – és hogy a monetáris politika valóban az árstabilitást szolgálja.
