Érzelmes bajnokin van túl az Esztergom női kézilabdacsapata, ugyanis a Ferencváros elleni mérkőzés előtt köszöntötték a hazaiak és az FTC korábbi kiválóságát, a szezon végén visszavonuló Szucsánszki Zitát, akinek a hazai csapat visszavonultatta a 87-es mezszámát.
Ilyen felvezetés után a csapat is tisztesen helytállt, mert csak három góllal kapott ki jobb erőkből álló riválisától – más kérdés, hogy ezzel a vereséggel eldőlt, hogy nem érhet oda a dobogóra Elek Gábor csapata. A vezetőedző nem is volt maximálisan elégedett a lefújás után.
Amikor kellett, gyorsított, lassított, uralta a Fradi a mérkőzést. A félidőben azért voltam mérges, mert nagyon sok gyávaságunk volt, hiányoltam a vagányságot, riadt nyúlként csináltuk, amit csináltunk. Bár nem mindig rosszul, de a mentális része nem tetszett
– mondta az M4-nek Elek, aki szerint az ilyen tudású ellenfelek elleni mérkőzésekből profitál a csapata.
Nagyon megdolgozott érte, és megérdemli. Eddig is éltette mind a két közönség ezeken a mérkőzéseken. Furcsa nekem is ízlelgetni, hogy közel van a búcsúja
– mondta feleségéről, Szucsánszki Zitáról Elek Gábor.

