Közös Instagram-posztban, sok-sok közös képpel együtt jelentette be Peller Anna és Peller Mariann, hogy távoznak a Reggeli stábjából. A bejegyzést azzal kezdték, 2020 óta tudjuk, hogy a változás állandó része az életünknek.
Mi pedig pontosan tudtuk hogy a 2026-os év talán még az eddigieknél is turbulensebb, izgalmasabb lesz számunkra. Hiszen mindkettőnk szívében megszületett a döntés, hogy vágyódunk a munka területén is némi változásra. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy egy édes teherrel kevesebbet vállalunk mostantól, mert mindkettőnknek annyi feladat és lehetőség jött be az életébe – Annának a sorozat forgatással, az újabb és újabb színházi főszerepekkel, nekem a saját Lélekközösségem tartalmainak és felületeinek építésével –, amire nagyon vágytunk, de pontosan éreztük már egy ideje, hogy valamit le kell tennünk. Nehéz volt meghozni ezt a döntést, de a hajnali kelések, és az RTL Reggeli nézőinek ébresztése mostantól nem lesz az életünk része
– írták, hozzátéve: mindketten hálával és szeretettel teli szívvel gondolnak az elmúlt évekre.
És bár előfordult, hogy a koránkelés és a kevés alvás néha kissé nehezítette a reggeleket, mégis szívünket-lelkünket beletéve, együtt a készítő csapattal, mint egy nagy család, játszottuk végig ezt az időszakot az RTL képernyőjén. A közös televíziós műsorvezetéssel, testvérekként, gyerekkori, játékos álmunk vált valóra.
Elbúcsúztak a műsor stábjától és nézőitől, és felsorolták, hol lehet velük találkozni ezentúl: Peller Annával A mi kis falunkban és számos színházi darabban, Peller Mariann-nal pedig saját YouTube-csatornáján, a Sláger FM-en, illetve különböző rendezvényeken. „Meg persze, ott van az Így jártam a nővéremmel podcastünk is!” – tették hozzá.
A testvérpár gyakran vezette együtt az RTL reggeli műsorát. Peller Mariann először 2009 és 2010 között, majd 2018-tól lett újra műsorvezető, míg nővére 2017-ben csatlakozott a műsorhoz akkori férjével, Lukács Miklóssal együtt.
Utoljára vezették együtt a Reggelit
A szerdai volt az utolsó olyan adás, amit a Peller-nővérek vezettek, így megragadták az alkalmat, hogy a kamerák előtt búcsúzzanak el a nézőktől. Elmondták, gyerekkori vágyuk volt, hogy együtt dolgozzanak, ezért hálásak annak a producernek, aki annak idején felkérte őket a közös műsorvezetésre.
Szeretném megköszönni, hogy ezt az álmot valóra váltottad, hogy nemcsak magnószalagon hallgathattuk vissza magunkat 8-10 évesen, hanem hogy egy országnak eljátszhattuk ezt a játékot, amit komolyan gondoltunk
– mondta Peller Anna.
A szegmens végén még egyszer bemutatkoztak a nézőknek, viccesen utalva arra, hogy sokszor összekeverik őket egymással. Azért hozzátették: az sem baj, ha nem jegyzik meg, ki kicsoda, hiszen büszkék egymásra.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
