Belföld

El akarta ütni a rendőröket egy sofőr Kecskemétnél, több lövés is dördült

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást egy férfi ellen, aki el akarta ütni a vele szemben intézkedő rendőröket.

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a rendőrük április 23-án este intézkedni kezdtek Kecskeméten, egy út mellett várakozó autó vezetőjével és két utasával szemben. Amikor a sofőr észrevette a gyalogosan közelítő rendőröket, a felszólítások ellenére beindította a kocsiját, majd gyorsítva a járőrök irányába hajtott, akiknek el kellett ugraniuk, hogy elkerüljék a balesetet.

Lövések

Ezt követően az egyik egyenruhás szolgálati fegyverével három lövést adott le a jármű belső kerekére, de az elkövető az erősen rongálódott autójával továbbhajtott Nagykőrös felé. Amikor az autó rövid időre elakadt, a járőrök gyalog közelítették meg, ám a férfi újra elindult, és ismét a rendőrök felé kormányozta kocsiját.

A járőrök kitértek az autó elől, majd újabb lövéseket adtak le annak hátsó kerekébe. Bár az elkövető tovább menekült, a kerekekre leadott lövések végül megállásra kényszerítették a járművét, ezután a rendőrök kiszállították a kezében bicskát tartó férfit, akit a helyszínen megbilincseltek. A rendőrök az autóban csekély mennyiségű kábítószert találtak, amelyet lefoglaltak.

Letartóztatás

A nyomozó ügyészek az autó sofőrjét hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés bűntette, járművezetés eltiltás hatálya alatt vétsége és tartással elkövetett csekély mennyiségű kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és indítványozták letartóztatását.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája április 25-én elrendelte a gyanúsított letartóztatását, mivel fennállt a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítás meghiúsításának veszélye.

Somogyban azért rántottak fegyvert a rendőrök, mert egy férfi bozótvágóval támadt rájuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik