Meghat az emberek bizalma, de nem hiányzik, hogy én egy ilyen pozícióban legyek
– mondta Iványi Gábor, a a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezető lelkésze a Neshama TV-nek adott interjújában.
Ahogy arról a 24.hu-n korábban beszámoltunk, amennyiben Sulyok Tamás köztársasági elnök távozik hivatalából, lehetséges utódként Iványi Gábor jelölése is felvetődött. A lapunknak nyilatkozó lelkész korábban úgy fogalmazott: „ha komoly felkérést kapnék, akkor tisztelettel és alázattal elfogadnám”.
Iványi az április 25-én megjelent interjúban viszont már azt mondta, nem ambicionálja az államfői pozíciót. Úgy fogalmazott:
nem hiányzik az élettörténetemből, hogy ez megtörténjék.
Hozzátette: meggyőződése, hogy „a mostani fordulat gazdái” nem egy olyan emberben gondolkodnak, mint ő. Szerinte a Tiszának már megvan a jelöltje a pozícióra, amit az Országgyűlés kétharmada választ majd meg.
Az ellenállás szimbóluma
Iványi Gábor az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-rendszerrel szembeni ellenállás ikonikus alakjává vált. Szociális és oktatási intézményrendszere, amelyet negyven év szívós munkájával épített fel, a sorozatos kormányzati támadások ellenére túlélte az Orbán-korszakot. Miközben az idős lelkészt hatóság elleni erőszak miatt börtönbüntetéssel fenyegetik, 2022 után újra előkerült, hogy akár államfő is lehetne belőle.

