A vendégek agresszív letámadással kezdtek, megpróbálták zavarba hozni a hazai játékosokat, de ez kevés eredménnyel járt, így az első tíz percben a fővárosi csapat volt veszélyesebb, Gyetvánnak akadt is dolga, hogy megóvja a góltól a paksi kaput.
Kényszerű Fradi-csere és vitatott kezezés
A Ferencvárosnak alig negyedóra után Kovacevic sérülése miatt változtatnia kellett csatárposzton, és ha nem is emiatt, de kiegyenlítettebbé vált a játék. Noha az iram és a színvonal sem volt magas, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, de paksi oldalon Vécsei fejjel tévesztett célt, az FTC-nél pedig Gruber nem találta el a kaput lábbal.
Az első félidő legvitatottabb jelenete, Gomez kezét érte a labda, de nem járt érte 11-es:
Egy szöglet után vezetést szerzett a címvédő a szemnfüles Joseph révén, majd a francia támadó rögtön a középkezdést követően akár másodszor is betalálhatott volna.
A Paks hátrányban próbált magasabb sebességi fokozatba kapcsolni és támadóbb szellemben fellépni, ez néhány percig ugyan sikerült, de ennek hátulütőjeként a riválisnak is esélyt kínált. Sőt, a szabad területeket kihasználva a nagyobb lehetőségeket a hazaiak hagyták ki, Corbu négy méterről sem tudta kapura fejelni a labdát, Joseph próbálkozásánál pedig Gyetván védett nagyot.
A Paks cseréje elszórta a labdát, a Fradi köszönte szépen
A vendégeknél Windecker sérülése miatt csereként beállt Máté első labdaérintéséből eladta a labdát, a Ferencváros ebből vezette a sokadik ígéretes kontráját, ezúttal pedig Joseph már nem hibázott.
A második gól érezhetően lezárta a mérkőzést, innentől a csapatok a hármas sípszót várták, így a kialakult néhány helyzet ellenére izgalom nem maradt az utolsó 25 percre, olvasható az MTI tudósításában.
A csereként beállt Böde azért nyomot hagyott a meccsen, amikor földre vitte Szalait egy sárgáért:
A forduló zárómeccsén a Győr 1-1-es döntetlent játszott Debrecenben, így egy pontra csökkent a Fradi hátránya.
