Még javában számolták a szavazatokat vasárnap este, amikor Orbán Viktor hívei elé állt, és elismerte vereségét. Ez sokakat – engem is – még jobban meglepett, mint az állampárt kiütéses veresége. E két tényben, a Fidesz vereségében és annak sima elismerésében a párt propagandistái annak visszamenőleges igazolását látják, hogy a 2010 óta kiépített rendszer mindig is kifogástalan demokrácia volt, és, akik ennek ellenkezőjét állították, azok mindvégig riogattak és hazudtak.
A propagandistákra nem érdemes szót vesztegetni, de az Orbán-rendszer bukásának módja kritikusai körében is újranyitotta a rendszer természetéről folytatott vitákat. A 24.hu-n Kováts Eszter és Körösényi András érvelt amellett, hogy a választás zökkenőmentes megtartása, az eredmény vesztes általi elfogadása és a (reménybeli) békés és rendezett hatalomátadás azt mutatják, hogy a rendszer jellegéről, demokratikus vagy autokratikus módjáról kialakított, leginkább az „óellenzékhez” köthető gondolkodási sémák elhibázottak.
Az ő rekonstrukciójukban ennek a gondolkodásnak a főbb elemei a következőképp foglalhatók össze.
- A demokrácia és az autokrácia egymást kizáró kategóriák.
- Az Orbán-rendszer autokrácia, még ha annak választásos változata is, amelyben a választások a méltányosság és szabadság demokratikus minimumfeltételeit sem teljesítik.
- A választások autokratikus volta miatt az Orbán-rendszer választáson nem legyőzhető.
A szerzők szerint az Orbán-rendszer bukásának módja mindhárom állítás téves voltát megmutatta. A harmadik állításra ez triviálisan igaz, hiszen a rendszer választáson bukott meg látványosan, ezt fölösleges vitatni. De Kováts és Körössényi szerint a választásos bukás a másik két állítás téves voltát is demonstrálja. Fő állításuk úgy foglalható össze, hogy bukásának módja megmutatta: az Orbán-rendszer olyan vezérdemokrácia, amelyben ugyan a vezető autokratikusan gyakorolja hatalmát, legitimitása mégis demokratikus, mert a választók aktusából származik. Ez az analízis egyszerre hivatott alátámasztani, hogy demokrácia és autokrácia nem zárja ki egymást, hiszen a vezérdemokrácia mindkettő lényegi elemeit – a demokratikus felhatalmazást és a hatalomgyakorlás autokratikus módját – egyesíti magában, és azt, hogy Orbán rendszere nem autokrácia volt, hanem a demokrácia egy speciális változata.
A magam részéről az első állítással nem foglalkozom absztrakt általánosságban, mert egy ilyen cikk kereteit feszegető elméleti problémákat kellene hozzá részletesen megvitatni. (Kapelner Zsolt írása érdekes szempontokat ad ennek a tézisnek a megvitatásához.) Ehelyett arról fogok írni, hogy milyen következtetések vonhatók le (ha egyáltalán bármilyenek) egy rendszer bukásának módjából annak demokratikus vagy autokratikus természetére vonatkozóan.
Ebben van vitám a szerzőkkel.
