Az elmúlt hetekben nem éppen a tavalyi formáját idéző Liverpool, amely zsinórban három tétmeccset veszített el. Arne Slot csapata – amelyben Szoboszlai Dominik kezdett, Kerkez Milos pedig kispados volt – most a meccs azon szakaszában szerzett vezetést, amikor a Fulham focizott veszélyesebben: Iwobi lövésénél még nem kellett extrát produkálnia Mamardasvilinek, Bobb kísérleténél azonban már nyújtóznia kellett az Alissont helyettesítő grúz kapusának.
Aztán Wilson hozta a frászt a hazai drukkerekre egy ravasz lökettel, amely erőteljesen csapódott lefelé, de végül nem találta el a kaput.
Négy perc, két gól, el is dőlt a meccs
Ilyen előzmények után talált be a Pool a 36. percben: a 17 éves Ngumoha Castagne-t táncoltatta meg, majd gyönyörűen csavart a bal alsóba. Ez volt a tini idénybeli második bajnoki gólja, az elsőt még augusztusban, a Newcastle elleni idegenbeli meccs 100. percében szerezte Szoboszlai zseniális átlépős csele után. A mostani góllal 17 évesen és 225 naposan ő lett a Liverpool legfiatalabb hazai gólszerzője a Premier League-ben.
Négy perccel Ngumoha gólja után növelte előnyét a Liverpool, az ifjonc ebben is benne volt, ő emelte a labdát Gakpóhoz, aki Szalahnak passzolt, az idény végén távozó klubikon pedig tökéletesen lőtt a bal sarokba.
A második félidő meglehetősen lapos volt, a Liverpool már nem törte magát, a Fulham pedig csak helyzetekig jutott. A győzelem nagyon kellett a Liverpoolnak, amely kedden kétgólos hátrányból indítja a PSG elleni visszavágót a BL negyeddöntőjében.
