Belföld

Liberalizálódik a hulladékkezelési piac

A tavaly életbe lépett hulladékgazdálkodási törvény a vállalatok és intézmények számára liberalizálta a hulladékkezelési szolgáltatást: a gazdálkodó szervezetek már nem kötelesek a korábban helyi vagy regionális szinten gyakran monopolhelyzetben lévő közszolgáltató cégekkel szerződni hulladékuk begyűjtésére és ártalmatlanítására.

Mindez a jövő évtől komoly átrendeződéshez vezethet elsősorban a budapesti hulladékgazdálkodási piacon, hangzott el az ágazat egyik meghatározó szereplője, az .A.S.A.-csoport szerdai sajtóbeszélgetésén.

“A vállalatok és intézmények nagy része nincs tisztában a jogi helyzettel, pedig nagyon fontos lenne, hogy ebben a környezetvédelmi szempontból kiemelkedő jelentőségű szférában valódi piaci verseny alakuljon ki” – mondta Martin Attila, az .A.S.A. Hungária Holding ügyvezető igazgatója. Becslése szerint a gazdálkodó szervezetek hulladékkezelési költségeikből rövid időn belül akár 20-30 százalékot is megtakaríthatnak.

Szakértői vélemények szerint Magyarországon ma évente mintegy 4,5 millió tonna kommunális hulladék keletkezik, ebből területéhez képest a legtöbb, mintegy 600 ezer tonna a fővárosban. A budapesti hulladék közel 40 százaléka gazdálkodó szervezetektől: iparvállalatoktól, üzletekből, műhelyekből, szolgáltatóktól, intézményekből származik. Korábban Budapesten ezt a mennyiséget is csak a közszolgáltatás keretein belül lehetett ártalmatlanítani.

A tavaly életbe lépett hulladékgazdálkodási törvény lehetővé teszi a gazdálkodó egységeknek, hogy hulladékuk kezelésével erre megfelelő engedélyekkel rendelkező szolgáltatót bízzanak meg. Így ebben a szegmensben is beindulhat a piaci verseny: a törvény szerint a korábbi, közszolgáltatóval kötött szerződéseket vagy az új törvény rendelkezéseinek megfelelően módosítani kell, vagy azok 2003. január 1-jén érvényüket vesztik.

A hulladékgazdálkodási törvény a környezetvédelmi felügyelőségek hatáskörébe utalta a szakszolgáltatók engedélyeinek kiadását. Ez biztosítja, hogy a hulladék kezelésének teljes folyamata – a begyűjtéstől a szállításon át az ártalmatlanításig – a megfelelő szabályok betartásával történik.

A gazdálkodó szervezetek igényei a hulladékkezelés terén ugyanakkor jelentősen eltérhetnek a lakosságétól. Egészen más logisztikai megoldást és infrastruktúrát kíván meg a hulladék kezelése egy áruházláncnál, ahol korlátozott számú helyen nagy mennyiségű hulladék keletkezik, mint mondjuk egy teljes kerület esetében, ahol háztartásonként kis mennyiséget kell összegyűjteni viszonylag nagy területről. Ezért fontos a piaci verseny: a szolgáltatók a környezetvédelmi szempontból megfelelő, ugyanakkor leggazdaságosabb megoldást tudják ajánlani megbízóiknak.

Az .A.S.A. környezetvédelmi technológiák kifejlesztésével és üzemeltetésével foglalkozó nemzetközi vállalatcsoport, amely tíz éve tevékenykedik Magyarországon, s ezen időszak alatt közel hárommilliárd forintot fektetett itt be. A több magyarországi hulladékkezelőt is üzemeltető, éves szinten egymilliárd forint feletti konszolidált árbevételt elérő csoport gyáli vállalata, az .A.S.A. Környezetvédelem és Hulladékgazdálkodás Magyarország Kft. már jelenleg is több mint négyszáz budapesti vállalat és intézmény hulladékának kezelését oldja meg.

Az .A.S.A. budapesti vállalati ügyfeleinek száma folyamatosan növekszik. A budapesti partnereiktől átvett szilárd termelési hulladék mennyisége már meghaladja az évi tízezer tonnát, s várható, hogy az ősz folyamán a közszolgáltatás igénybevétele helyett az .A.S.A.-t választó intézmények és vállalatok révén ez a szám tovább növekszik majd.

Magyarországon az .A.S.A. az elsők között kapta meg a hulladékgazdálkodási törvény előírásainak megfelelő üzemeltetési engedélyt, s rendelkezik az ISO 9002 és ISO 14001 szabványok szerinti minőségi és környezetvédelmi tanúsítványokkal.

Az .A.S.A. Magyarország Kft. gyáli hulladékkezelője megfelel az EU legszigorúbb biztonsági előírásainak, s teljes kiépítésében megoldja a Budapest délkeleti részéhez közel eső települések hulladékelhelyezését. A depónia első üteme 600 millió forintos beruházással épült meg, és teljes kiépítésben (a tíz ütem együtt) összesen négymillió tonna kommunális szilárd hulladék elhelyezését biztosítja legalább negyven évre.

A hulladékkezelő legfontosabb része az EU-előírásoknak megfelelő biztonsági rendszer. Ez olyan kombinált, négyszeres biztonságú szigetelés, amely a hulladékot elválasztja a talaj vízadó rétegeitől, és amelyet meghibásodást jelző elektronikus jelzőrendszerrel egészítettek ki. A szigetelés alsó három rétege természetes ásványi agyagból készült vízzáró réteg, amelyet vízszigetelő fóliával és meghibásodást jelző elektronikus jelzőrendszerrel egészítettek ki. A fóliára azt védő geotextília, arra pedig szivárgó kavicságy került. Ez a rendszer minden természeti hatásnak ellenáll, s jelenleg ilyenek épülnek az Európai Unió legfejlettebb államaiban is.

További garanciát jelent a csurgalékvíz és a hulladék bomlása során keletkező biogáz kezelése is. A csurgalékvizet a rendszeren belül zárt, a lerakott hulladékhoz hasonlóan izolált körülmények között tárolják, majd a hulladéklerakó üzemeltetése során visszaforgatják. A metántartalmú biogázt, amely a légkört szennyezné, a megfelelő koncentráció elérése után elégetik, s a tervek szerint később hasznosítani is fogják: ebből az energiából oldható meg a hulladékkezelő mellé települt irodaház fűtése és melegvíz-ellátása.

További információk:

Martin Attila, ügyvezető igazgató tel.: (29) 540-250
Sárvári Endre, ügyvezető igazgató, tel.: (29) 540-260
Náray Vilmos, Live PR, tel.: (1) 225 7835
www.asa-hu.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik