Különösen nagy tétje van az április 12-ei választásnak: az ország nem egyszerűen a következő kormányról dönt, hanem arról, hogy továbbra is az Orbán-rendszerben kíván-e élni. A választás kimenetelét azonban a választókerületek túlsúlya miatt rendkívül nehéz megjósolni. Erősen korlátozott a tudásunk arról, hogy az országos támogatottsági szintek valójában miként jelentkeznek választókerületi szinten, márpedig a 199 képviselőből 106 az egyéni körzetekből érkezik. Hogy mást ne mondjunk, a Fidesz 2014-ben úgy hódított el az új – a saját igényeire formált – választási rendszerben 106-ból 96 kerületet, hogy országosan csak 45 százalékot szerzett. Végül az övék lett a mandátumok 67 százaléka, tehát éppen meglett a bűvös kétharmad, vagyis az ismételt alkotmányozó többség.
Ráadásul a győzteskompenzáció miatt az sem mindegy, melyik jelölt mekkora különbséggel hódítja el a saját kerületét. Ezért is mondják, hogy billenékeny a magyar választási rendszer: a győztes párt könnyen túlnyeri magát, vékony a határ a sima többség és az kétharmados tarolás között.
Ezzel együtt a korábbi választások tapasztalatai, illetve a településszerkezet alapján meghatározhatjuk, de legalábbis kísérletet tehetünk rá, hogy meghatározzuk:
A cikkünkben ezt tesszük, konkrét példákkal, erősen támaszkodva választási térképünk statisztikai adataira.
Mire figyeljünk az országos listáknál?
A választási rendszer sajátosságai miatt a Tiszának felül kell teljesítenie a listán a kormányváltáshoz.
