Király Linda közel 8 hónapig titkolta, hogy új párja van: az énekesnő tavaly novemberben árulta el, hogy amerikai származású kedvesével, Simonnal akkor már egy éve különváltak, az év márciusában azonban újra rátalált a szerelem. A férfi kilétét azóta sem fedte fel, annyit azonban elárult, hogy szerelme civil foglalkozású, de köze van a zenéhez, így közösen kezdtek el dolgozni az első magyar nyelvű albumán.
Az énekesnő nemrég a story.hu-nak adott interjút, melynek alkalmával az a szóbeszéd is téma volt, miszerint párjával már a családlapításnál tartanak.
Még nem várok babát. Ez egy félreértés
– tisztázta a dolgot Király, aki egyelőre továbbra sem szeretné megmutatni a kedvesét, azt azonban megosztotta a lappal, hogy a férfit a családja is szereti.
Magyarországon képzeli el a jövőjét
Klasszikus családot szeretnék, szóval anya és apa együtt, és úgy jöjjön a gyerek. Hogyha nem ez van, akkor mindenáron nem kell. De nem véletlenül tettem meg azt az óriási lépés, hogy megvettem az első lakásomat. És itt, Magyarországon! Tehát nekem az volt a fontos, hogy itt legyen a bázisom
– tette hozzá az énekesnő, aki a lap információi szerint egyelőre még nem költözött össze titokzatos párjával.

