Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléknapjának apropóján idén is kiosztották a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje címet, amelyet ezúttal többek közt Rákay Philip felesége, Wieber Orsolya asztrológus is átvehetett a Vigadóban – írja a Kontroll.
Az okleveles asztrológus Wieber hivatalos oldalán így mutatja be magát:
boldog családanya, segítő társ és szerető feleség, két csodás gyermek édesanyja, író, Planétás-szerző, a MAGYAR PLANÉTÁS honlap alapítója, az ASZTRÁLIS HERMENEUTIKA – mint szakrális világolvasati rendszer – megteremtője, a CSÍZIÓ kalendáriumi hagyományának kortárs felélesztője. Az ég jeleit, az idő ciklusait, a keresztény naptár szent rendjét és a történelem beavatási mintázatait egyetlen élő, szakrális összefüggésben értelmezi,
a szöveg egy későbbi pontján pedig hozzáteszi:
pedagógus és újságíró diplomával a zsebében, a ’90-es évek ismert fotómodelljeként bejárva a nagyvilágot, megismerve távoli kultúrákat, egyre inkább elmélyült a teremtés magasztosságában. A 2000-es évek fordulóján, a televíziós szerkesztő-riporteri munkáját maga mögött tudva, női magazinok főszerkesztőjeként, majd később önálló könyveiben és megannyi újságcikkében, nyomtatott és online felületeken is a teremtett világ szépségéről, a földi lét szimbólumrendszeréről, a magyarság jelképeiről, valamint a keresztény naptár jeles napjairól publikált.
Az írás arról megfeledkezik, hogy az asztrológushoz kötődő Wieber and Wieber Kft. 2011-ben több mint fél éven át, majd 2012 januárjától 2013 márciusáig biztosan adott kommunikációs tanácsokat a Fidesz-frakciónak, mégpedig összesen 13,8 millió forintért.
A friss elismerésről Wieber saját Facebook-oldalán is posztolt, ebből kiderül, hogy a lovagkeresztet
a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenység elismeréseként
kapta, amiért nagyon hálás, hiszen az írása így folytatódik:
Hálával tartozom a Teremtőnek,
hogy nap mint nap ezzel az emberi lelket felemelő,
s a tudatot lenyűgöző munkával –
a Létezés jelekben való látásával,
a keresztény kozmológia jelképeinek olvasásával,
az 555 éves Csízió kalendáriumi tradíció asztrális és évköri szimbólumrendszerének újraélesztésével,
a Mennyben fogant magyar Boldogasszonyi hagyomány ápolásával,
Hazánk beavató csillagzatának,
s az égig érő kozmikus történelemnek az olvasásával
– bízott meg.
Hogy mindezt a varázserejű logikával megáldott magyar nyelv
Ősforrásig hatoló művelésén keresztül tehetem, a legnagyobb ajándék:
mert a magyar ige kötésével, oldásával, fonásával és szövésével
gondozhatom a mondanivalót, a teremtés rejtett logikáját,
amely visszavezeti az embert az Igaz Élet Élő Igéjéhez:
ISTENHEZ.
