Pásztor Erzsi rosszulléte miatt félbeszakadt az előadás a Turay Ida Színházban, írtuk meg kedd reggel. A Fergeteges látogatás című komédia 30 perccel hamarabb ért véget a megszokottnál. Ennek oka, hogy Pásztor Erzsi rosszul lett. A lap úgy tudja, hogy már eleve nem érkezett jó állapotban a színházba a 89 éves színésznő, a kétfelvonásos darabban többször kérte kollégái segítségét.
Végül Darvasi Ilona igazgató a közönség megértését kérte, Pásztor pedig a közönség elé lépve elmagyarázta, nagyon sajnálja, ami a színpadon történt, jobb előadásban reménykedhettek azok, akik jegyet váltottak az előadásra.
A Blikknek megszólalt a színésznő:
Sajnos ez így nem mehet tovább! Harcolok, összeszorított fogakkal játszom, létezem és élek, de van egy határ, ami után már nem csinálhatok úgy, mintha minden rendben lenne, és egészséges lennék. Borzalmas fájdalmakkal küzdök szinte folyamatosan, a korábbi eséseim, baleseteim következményeként. Folyamatosan fájdalomcsillapítókat szedek, de ezek sem használnak. Nem szeretném, hogy valamiféle nagy drámát kerítsenek körém. Vasárnap este már elviselhetetlenné vált mindaz, amit érzek, és, ha a színpadon egy színész nem képes a száz százalékot nyújtani, a közönségét kiszolgálni, akkor azt nem szabad folytatni.
Nagy elhatározásra jutott:
Ami vasárnap történt, az egy súlyos elhatározásra késztet. A családommal, a lányommal, a társulattal, a kollégákkal mindent átbeszélve úgy döntöttem, hogy ebben az évben nem állok többet színpadra. Folyamatos gyógykezelés alatt állok. Szeretnék meggyógyulni, és még szeretnék valamikor újra a közönség előtt játszani. Köszönöm azt a sok-sok szeretetet, amelyet kapok szinte mindenkitől. Ez is rengeteg erőt ad ahhoz, hogy meggyógyuljak, s hogy újra színésznőnek érezhessem magam.

