Sport

„Ezért dolgozom minden nap” – Dániában szórja a gólokat, élcsapatba vágyik a 18 éves magyar kézilabdázó

Fazekas Virág juniorválogatott kézilabdázó pillanatok alatt megszerette a dán mentalitást Aabenraában.

A 18 éves veszprémi jobbátlövő a Nemzeti Kézilabda Akadémián nevelkedett, két éve költözött Dániába, ahol a Rodekro-Aabenraát erősítette, tavaly nyár óta pedig az élvonalbeli Sönderjyske játékosa. A mostani idényben eddig 39 gólt lőtt, ebből 25-öt február vége óta.

A legutóbbi négy vagy öt fordulóban majdnem végigjátszottam az összes meccset, úgyhogy volt időm bizonyítani, aminek nagyon örülök

– mondta az MTI-nek Fazekas Virág, és hozzátette: a poszttársa megsérült, ezért kellett többet játszania. Egyszer a forduló álomcsapatába is bekerült. „Nagyon megtisztelő volt, örültem neki, mindenképpen sokat jelent nekem, hogy be tudtam kerülni oda” – jegyezte meg.

Fazekas Virág 19-es mezben látható a kékmezeseknél:

Ami pályafutásának következő állomását illeti, a jobbátlövő elmondta, hogy el tudja képzelni magát a jövőben egy Odense- vagy Esbjerg-szintű dán klubban.

Nagyon szeretném, azért dolgozom minden nap, hogy néhány éven belül egy ilyen szintű élcsapatba juthassak.

Nagyon szeretem Dániát, nagyon szeretek itt élni. Amikor kijöttem, nehéz volt, és nem elsősorban a kézilabda része, mert azt pillanatok alatt megszerettem” – nyilatkozta. Hangsúlyozta: nagyon tetszik neki az a hozzáállás és mentalitás, ami az edzéseket is jellemzi.

Idén junior-világbajnokságra megy a válogatottal

Fazekas már három korosztályos világversenyen vett részt, a magyar bronzéremmel zárult 2024-es ifjúsági világbajnokságon, Kínában ráadásul gólkirály volt, és bekerült a torna álomcsapatába. Utóbbi megtörtént 2023-ban a montenegrói ifjúsági Európa-bajnokságon is. Két hete derült ki, hogy korosztálya legjobbjai idén nyáron – június 24. és július 5. között – ismét Kínában találkoznak egymással, ugyanis Csincsung ad otthont a junior-világbajnokságnak. A csoportkör sorsolására szerdán kerül sor.

„Idén korán rendezik a tornát, ezért nem tudunk előtte sokat készülni. Ráadásul a csapatból nagyon sokan, több mint tízen érettségiznek, és akkoriban lesznek a szóbeli vizsgák. Emiatt nagyon vontatott lesz, és nagy feladat úgy összerakni a felkészülést, hogy érdemben tudjunk készülni” – nyilatkozta Fazekas Virág, aki idehaza ötosztályos gimnáziumba járt, ezért jövőre kellene érettségiznie, viszont Dániában beiratkozott az Európa egyik legjobbjaként számon tartott nemzetközi iskolába, ahol szintén jövőre végez.

Kapcsolódó
Női kézilabda Magyar Kupa elődöntő Győr Ferencváros

Ajánlott videó

Olvasói sztorik