Belföld

„Miniszter úr! Mikor lesz már vizünk?” – kérdezte Lázártól egy kislány Kecskeméten

lázár jános
Adrián Zoltán / 24.hu
lázár jános
Adrián Zoltán / 24.hu
Válasz nélkül kellett hazamennie.

Egy kislány kérdezte Lázár Jánost az építési és közlekedési miniszter Lázárinfó Expressz című kampánykörútjának kecskeméti állomásán, szúrta ki a 444. A gyermeket a nagymamája vitte a helyszínre, ahol a kislány a következő kérdést szegezte Lázárnak:

Üdvözlöm, miniszter úr! Mikor lesz már vizünk?

A miniszter visszakérdezése után a gyermek tisztázta, hogy pontosan mire vonatkozik a kérdése: „Igen, mert amikor már régen azt mondtam, hogy anya hazajött, hogy már el tudott teregetni, és visszajött, én már elkezdtem sírni, hogy már mikor lesz már vizünk?”

Kérdezzük meg a képviselő urakat

„Lett végül vagy nem?” – kérdezte Lázár, mire a kislány nemmel felelt, majd a miniszter próbálta megtudni, hogy mi az oka a vízhiánynak, amire a kislány azt mondta, „a földesek elvették”. A miniszter erre annyit válaszolt, hogy „majd akkor erre visszatérnek”, és megpróbálják a „képviselő urak segítségét kérni, hátha ők tudják”.

Kapcsolódó
lázár jános
Lázár: A legnagyobb Fidesz-gyűlölők mind Budán laknak
A miniszter szerint senki nem gazdagodott annyit, mint ők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik