Belföld

Orbánt parodizálta a jászberényi polgármester a kolbásztöltő fesztiválon

Pócs János pedig a performansz során végig mellette állt.

Váratlan jelenetek játszódtak le a hétvégén a  jászberényi IX. Jász Kolbásztöltő Fesztiválon, szúrta ki a Telex. A rendezvényen ugyanis egymás mellett állt a színpadon Pócs János fideszes országgyűlési képviselő és a jászberényi jobbikos polgármester, Budai Lóránt.

Budai a jelenlévőket köszöntő beszédében egy sokaknak vélhetően ismerős telefonbeszélgetést – amely során Orbán Viktor hívta fel a családját (egy videó miatt, amely a szakértők szerint manipulált) azzal, hogy vigyázzanak magukra – parodizált ki:

Bocsánat, a kislányom az, fel kell venni. Szia kincsem, köszi, hogy visszahívtál, csak azért kerestelek volna, mert, tudod, lehet, hogy látni fogod a hírekben, a kolbásztöltő fesztiválon vagyok. Igen, idén töltünk is, igen pálinkát is kell innom, Hogy miért? Mert megfenyegettek. De ígérem, állom a sarat, ne aggódj értem, ha figyelni fogod a híreket, akkor tudni fogsz mindent.

Ez hozta meg az ihletet

A városvezető beszédét azzal zárta: „Ne hagyjátok, hogy rajtatok kívül más is nevessen a végén”. Facebook-oldalán pedig azt írta, „a buli napja előtt megláttam egy videót, amelyben a térség országgyűlési képviselője kampányt csinál a kifejezetten politikamentes eseményből. Ez meghozta az ihletet. Gondoltam én is üzenek, csak én ennek a gőgös, a választókat rettegésben tartó hatalomnak. Szerintem átjött.”

Pócs János is közzétett egyébként egy videót a rendezvényről, de a képviselő, aki láthatóan nem élvezte túlzottan a performanszt a színpadon, kihagyta ezt a jelenetet belőle.

Frissítünk!

Pócs János Facebook-oldalán reagált a jelenetre, a fideszes képviselő Facebook-posztjában többek közt azt írta: „Örülök, hogy a jelenet alapján talán már szóba áll Önnel a lánya. A legutóbbi önkormányzati választás éjszakáján Ő ugyanis velünk várta az eredményt. Az elmúlt nyáron pedig a családi vállalkozásunkba jelentkezett dinnyét árulni, mondván, hogy az apja nem tartja el.” Ezek után úgy fogalmazott: „Tudja, polgármester úr, a közéletben sem erény, ha valakit magára hagynak mindazok, akik piedesztálra emelték. De az ember ott mutatja meg igazán, hogy milyen valójában, ahol nincs kamera: a saját családjában. Önnel a saját lánya sem állt szóba. Itt kezdődik a szégyen és ezt pozícióval nem lehet eltakarni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik