Élet-Stílus

Haj nélkül?

Rosszul hangzik, igaz? Pedig megtörténhet, és higgyétek el, nem csak a fickókkal.

Tizenévesen attól szenvedtem, hogy túl göndör. És hogy túl sok. És miért nem lengeti a szél olyan buján, mint a sima hajú lányokét… Mindig is erre vágytam. Egy gyönyörű, szőke és főképp egyenes hajú barátnőm volt (van). Könnyű, lágy haját úgy fújta a szél, hogy Claudia Schiffer is megirigyelte volna. Nem úgy, mint az enyémet. Az én hajam göndör, sűrű, és sokkal inkább drót, mint lágy. Utáltam. Rendszeresen húztam-vontam, szorosan összefogtam, és sírni tudtam volna, amikor ki kellett fésülnöm. Így aztán rákaptam a zselére. Nem is akármilyenre! Akkoriban nem volt túl sok fajta, így tonnányi rossz minőségű ragacsot kentem a hajamra, amitől legalább nagyjából azt az életet élte a hajam, amit én kiszabtam neki.

Hosszú évekig használtam a ragacsot, míg egy éve azt vettem észre, hogy már nem kell két kézzel kicsavarnom hajmosás után, és ha vizes, akkor igenis kevésnek látszik. Persze menet közben láttam én, hogy a hajkefe tüskéi már nem látszanak a sok hajtól, ami a kefében maradt, de ezt simán megmagyaráztam. Mindig mással. Mert hormon.. mert terhesség… mert szülés… és a szoptatás. És ott van a rossz táplálkozás, vagy a természetes cserélődés. (Van ilyen egyáltalán?) De amikor ott és akkor álltam a tükör előtt, fele annyi hajjal, rádöbbentem, hogy én bizony ráléptem a kopaszodás rögös útjára.


És mivel harmincévesen ezt még igencsak korainak találtam, rácuppantam guglira (mert ki legyen a barátod ilyenkor, ha nem ő?) és elkezdtem keresni a hajhullásom okát. És a net hatalmas előnye az, hogy amilyen betegségekről eddig hírből sem hallottál, azt mind pár perc alatt magadra zúdítod.

Aztán egyszer csak találtam egyetlen mondatot a többtonnányi információból. Vigyázz, mert a rossz minőségű hajzselé hajhullást okozhat!

És akkor… na nem életem filmje pergett végig, inkább hajam módszeres és éveken át tartó gyilokjáé.

Ragacs kukába, én pedig ráböktem az első hajzselére, ami újabb és minőségibb. És láss csodát!

Egyrészt nem állt megkövesedve a hajam a zselétől az első napon, másrészt nagyjából két hét múlva egy árva hajszál nem vigyorgott a hajkefémben. Hurrá! Puha maradt a hajam, de mégis tartotta a fürtöket, és nem ragadt. Mi kell még? (Oké, sok minden, de ez nem tartozik ide.)

És akkor, ha már eddig csigáztalak titeket, jöjjön a nagy titok. No nem a legújabb-legtrendibb zselé, de nagyon bevált. Taft hajzselé, mega Power a titok nyitja.

És lássuk a tanulságot is: Használj guglit! : ) (módjával)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik