Megkérdezték tőlem, hogy itt akarok-e maradni vagy sem? És akkor nekem el kellett döntenem, hogy folytatom-e az egyetemet, vagy fotós akarok lenni. Na most ez körülbelül olyan volt, hogy kérsz-e akkori értelemben 1000 forintot, vagy egy üres szatyort? És én az üres szatyrot választottam, mert egy vegyészmérnök végzettséggel biztos volt, hogy állásom van, biztos volt, hogy előrelépek, biztos volt, hogy haladok. A fotográfiában meg addig nem derült ki rólam hogy képességes vagyok-e, tudom-e. Csak szerettem. Csak megkapott egy légkör, ami nélkül úgy éreztem, hogy nem tudok élni.

– nyilatkozta Keleti Éva 2010-ben az RTL stábjának a Magyar Fotó képszerkesztőségéhez szegődésének történetéről.

1951-ben otthagyta az egyetemet, és a Magyar Fotónál kezdett el dolgozni, elvégezte a riportertanfolyamot Vadas Ernő és Langer Klára tanítványaként. Az ’50-es években riporter volt a Magyar Fotónál, majd jogutódjánál, a Magyar Távirati Irodánál. 1976 és 1989 között az Új Tükör képszerkesztője és fotóriportere lett, a 90-es években több fontos képügynökséget is vezetett. Tanított sajtófotót Indiában a Press Institute felkérésére, de megosztotta diákokkal tudását a Magyar és a Nemzetközi Újságíró Iskolában is. A 2000-es évek elejétől az MTI-nél a nemzeti hírügynökség fotókincseiből válogató Riportművészet című fotóalbum-sorozat szerkesztője volt. 1990-ben a Magyar Fotóriporterek Társaságának alapító tagja, 1997-től elnöke.

Nevéhez fűződik számos jelentős, de elfeledett fotóművész munkásságának újrafelfedezése. Ezek közül is kiemelkedő volt Várkonyi László, az 1930–1950-es évek egyik legjelentősebb magyar portréfotográfusa hagyatékának kiállítása 2010-ben.

A színházi fényképezésben iskolát teremtett. Ezen fotóinak legtöbbje arról a színpadi eseményről szól, amelyen készült, de némelyik a magyar fotótörténet része is lett. A színházi fotózásra 2021-ben lapunknak így emlékezett vissza:

Mindig is szerettem fölülrendezni a rendezőt, úgy voltam vele, hogy ő tálal nekem egy előadást, én pedig megértve őt kiválasztom azokat a pillanatokat, melyek a darabra, egy-egy színészre vagy épp a rendezésre jellemzőek. Egyes színházakban úgy vártak, mint a messiást, hiszen visszajelzés volt számukra, hogy mikor csattan a gépen a zár, mert, ahol expozíció van, ott pillanat is van, történik valami a színpadon.

Kertész Alízról készült képét egy későbbi interjúban úgy jellemezte, hogy számára ez a fotó egy pici jelzése annak, hogy a mozgáshoz még későbbiekben köze lesz.

„A Margitszigeten állt a kedvenc fám, azóta sajnos kivágták, na, arra mászattam számos színészt: Kálmán Gyurit, Kállai Ferit, Sinkovits Imrét, Béres Ilonát, Tordai Terit, Törőcsik Marit… Mind tudta, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy a lehető legjobb kép szülessen, és olyan kép nem jelenik meg, amire rá ne bólintott volna. És tényleg csodálatos fotográfiák és csodálatos barátságok születtek” – mesélte 2021-ben.

Keleti hagyatékának egyik meghatározó fotója a Csordás testvérekről készült felvétel, kiket három éves korukban kaptak vissza szüleik, miután a kommunista hatalom állami gondozásba vette őket, mert nem látták biztosítottnak a gyermekek felnevelését otthonukban. 64 évvel később hármójukról újabb fotó született, ugyanis Pista ötvenhét évesen szívrohamban meghalt. Keleti a fotózásra visszaemlékezve felidézte, hogy nem csak a beszélgetéseikben volt jelen Pista, de a fotón is helyet hagytak neki testvérei.

Az új kép megszületésével bennem lezárult a régi élete. Azért támad némi lelkiismeret-furdalásom, amikor arra gondolok, hogy ha az első két évtizedben igazán gondját viseltem volna annak a fotográfiának, tán másképpen alakul a négy fiú sorsa.

Fotográfiai hitvallásának egyik gondolata volt, hogy a színek mindent széppé tesznek, míg a fekete-fehér a drámát jelképezi.

„Valaki megkérdezte, hogy van egy Rutkai Éva-Latinovics kép, miért nem színesben csináltam, hiszen arról szól a kép, hogy szerelem. Mondom nem, a kép már arról szól, hogy nincs szerelem. És ezen elvitatkoztunk, hogyha ugyanezt a képet színesben megcsináltam volna, nincs az a hatása” – nyilatkozta 2024-ben.

Keleti Éva számos meghatárózó kiállítással gazdagította a magyar kultúrát, többek között hat évtizedes életművét a Műcsarnokban 2019 végén mutatták be, 2021-ben az Eötvös10 Művelődési Házban nyílt nagyszabású kiállítás ikonikus és új képeiből Keleti Éva 90! címmel, 2023-ban Amit még nem láttatok… – Keleti Éva címmel nyílt az MTVA Fotóarchívumának kiállítása a korábban nem látott fotóiból az Aranytíz Kultúrházban. Mikor Szegő György 2019-ben megkereste, hogy életmű-kiállítást rendezne képeiből, Keleti nem akarta csak a régi fotóit viszontlátni a Műcsarnokban, így keresett fel akkor számos művészt és készítette el portréikat.

Hosszú pályája során művészetét annyi díjjal ismerték el, hogy felsorolni is nehéz – de azért teszünk rá egy kísérletet: 1975-ben Balázs Béla-díjjal, 1987-ben érdemes művész címmel, 1997-ben Arany Tulipán-díjjal (World Press Photo), 1999-ben életműdíjjal, 2000-ben Magyar Művészetért Díjjal, 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, 2005-ben Táncsics Mihály-díjjal, 2007-ben Aranytollal, 2008-ban Prima Primissima-díjjal, 2013-ban kiváló művész címmel, 2014-ben a Vígszínház egykori direktora emlékére alapított Harsányi Zsolt-emlékdíjjal. 2017-ben Kossuth-díjjal tüntették ki

a magyar vizuális kultúra egyik meghatározó szereplőjeként elsősorban a hazai színházi élet kulisszák mögötti világának dokumentarista stílusú, valósághű megörökítését szolgáló, példaértékű szakmai alázattal végzett művészi munkája elismeréseként.

2017-ben Radnóti-díjat, 2019-ben Budapestért Díjat kapott. 2021-ben Goldmark Péter Károly-díjjal, 2023-ban Életmű Pulitzer-emlékdíjjal tüntették ki és Budapest díszpolgára is lett.