Belföld

Elmarasztalta a Belügyminisztériumot az adatvédelmi hatóság, uszításról és gyűlöletkeltésről írnak a Krétán kiküldött szülői kérdőívek kapcsán

Pintér Sándor
Horváth Júlia / 24.hu
Pintér Sándor
Horváth Júlia / 24.hu
Közérdekű adatokat tartott vissza a Belügyminisztérium az Adatvédelmi Hatóság szerint, valamint gyűlöletkeltő és uszító módon fogalmazott a több mint 1,5 millió szülőnek kiküldött kérdőívében. A részletekről a Szülői Hang munkatársánál érdeklődtünk.

Az adatvédelmi hatóság szerint jogsértést követett el a Belügyminisztérium, amikor a közoktatás állapotára vonatkozó, közérdekű adatnak minősülő, a 2022-es, 2023-as és 2024-es szülői kérdőív eredményeit titkosították, ezért elmarasztalták a tárcát – írta közleményében a Szülői Hang Közösség szülői érdekvédelmi szervezet.

A Szülői Hang Közösség azután tett bejelentést a Nemzeti Adatvédelmi Hatóságnál, hogy a Belügyminisztérium a Kréta rendszeren keresztül kérdőívet küldött a szülőknek először 2022-ben, majd 2023-ban és 2024-ben is, de az eredményeket titkosították, és a szülői érdekvédelmi szervezet közérdekű adatkérésére sem adták ki – holott ezek közérdekű adatok. A Belügyminisztérium az adatvédelmi hatóság felszólítására sem volt hajlandó nyilvánosságra hozni ezeket az adatokat. Bár egyes, a kormány által kiválogatott és a kormány számára kedvező adatot a Belügy a sajtón keresztül korábban közzétett, a teljes eredményt továbbra sem publikálták.

Uszító, gyűlöletkeltő és manipulatív

Az adatvédelmi hatóság nem pusztán az adatok visszatartását találta problémásnak, mint jelentésükben írják: „nem szolgálja sem a társadalom, sem a gyermekek érdekeit, hogy uszító, gyűlöletkeltő állítást fogalmaznak bele a Kréta rendszeren keresztül kiküldött szülői kérdőív kérdésébe.”

Bár azt nem fejtik ki, konkrétan melyik állítás tartalmazott ilyet, lapunk megkérdezte Miklós Györgyöt, a Szülői Hang Sajtókapcsolatokért felelős munkatársát. Szerinte a 2022-es kérdőívben található, alábbi kérdést értékelhette így a hatóság: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a pedagógusok a tanulókat is bevonják a bérezésükkel kapcsolatos demonstrációkba?”

Erre gyakorlatilag nincs jó válasz, mert a kérdésben lévő állítás már önmagában is manipulatív, és alkalmas arra, hogy a tiltakozó pedagógusok ellen hangolja a kérdőív kitöltőit

– véli Miklós György, akitől azt is megtudtuk, hogy ezek a kérdőívek nagyjából másfél millió szülőhöz juthattak el – a 2025-ös például 1,6 milliós lefedettséggel bírt, ezt pedig onnan tudják, hogy ebben az esetben konkrétan perre is sor került.

Tavaly pert nyertek a kompetenciaméréses kérdőívvel kapcsolatban

A tavalyi kérdőív ugyanis egy, a korábbiaknál is veszélyesebb tervre, a kompetenciamérések felvételibe való beszámítására utal, azzal kapcsolatban kérdezi a szülőket. A Szülői Hang 2025-ben megnyerte a pert, így ezek az adatok nyilvánosságra kerültek, mely nyomán az is kiderült: a szülők ellenzik a Belügyminisztérium tervét, de a szervezet szerint ennek ellenére a kompetenciamérések beszámításáról a kormányzat nem mondott le, csupán a választások előtt ezt „nem merik nyilvánosságra hozni”.

A hatóság jelentésének köszönhetően egy másik furcsa döntésre is fény derült. „A 2023. decemberi kérdőívben megkérdeztük a szülők véleményét a mindennapos testnevelésről, mellyel a válaszadók 68%-a egyetértett. Ez is szerepet játszott abban, hogy az Országgyűlés 2024. tavaszi ülésszakán a kormány kezdeményezte a mindennapos testnevelésen történő részvétel alóli felmentés lehetőségének újraszabályozását.” – válaszolta a Belügyminisztérium az eljárás során. Ez valójában azt jelentette, hogy a délutáni iskolai sportkörökön rendszeresen részt vevő gyerekektől megvonták a heti két testnevelésóra kedvezményét.

Az intézkedés ellen a Szülői Hang Közösség petícióval tiltakozott, hiszen ez a gyakorlatban a gyerekek sportolási lehetőségeinek a szűkítését jelentette. A szervezet szerint így egy ártatlannak tűnő kérdésre hivatkozva a kormány úgy tesz, mintha maguk a válaszadók kérték volna saját gyermekük jogainak csorbítását.

Bízunk abban, hogy a választások után megalakuló új kormány nyilvánosságra hozza a közoktatás helyzetére vonatkozó valós adatokat. Változtassunk, hogy olyan kormányunk legyen, amely számára a gyermekek ügye nem csak propagandaeszköz, a társadalmi párbeszéd nem csupán manipuláció, és amely a döntéseket nem politikai és spórolási, hanem pedagógiai és szakmai szempontok alapján hozza!

– zárul a Szülői Hang közleménye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik