Belföld

Belügyminisztérium: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a pedagógusok a tanulókat is bevonják a bérezésükkel kapcsolatos demonstrációkba?”

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A Belügyminisztérium csütörtökön az MTI-n keresztül tudatta, hogy a Kréta rendszeren keresztül kérdőívet juttat el a közoktatásban tanuló diákok szüleihez. Erre a tárca szerint azért van szükség, hogy megtudják, mit gondolnak a szülők a

  •  a biztonságos és rendezett iskolai környezetről,
  • a házi feladat elkészítésének időigényéről,
  • a tanulók tanítási órákon kívüli, szervezett elfoglaltságáról,
  • illetve az iskolai teljesítmény objektív méréséről.

A kérdéssor a jelek szerint máris hozzáférhető, hiszen a Szülői Hang csoport annak utolsó kérdésével kapcsolatban éles felháborodásának adott hangot. Az oktatásért is felelős tárca kifogásolt kérdése így szól:

Egyetért-e Ön azzal, hogy a pedagógusok a tanulókat is bevonják a bérezésükkel kapcsolatos demonstrációkba?

A kérdés legalább kétféle módon értelmezhető, aszerint, hogy a kérdezett személy igaznak véli-e az abban foglalt állítást, vagyis hogy a pedagógusok nyomást gyakorolnak a diákjaikra. Ha az állítást a szülő igaznak tekinti, akkor a kérdés arra vonatkozik, hogy ez az eljárás helyes-e vagy sem, azaz egyet lehet-e érteni a diákok demonstrációkba való „bevonásával”. A kérdés viszont akként is értelmezhető, hogy a szülő magával a kérdésben foglalt állítással egyetért-e, vagyis igaz-e, hogy a tanárok bevonják a gyerekeket a béremelésükért folytatott küzdelmükbe?

A Szülői Hang a 24.hu-nak eljuttatott közleménye szerint úgy látja, a kérdés hazugságot tartalmaz, és nem lehet rá jól válaszolni.

A pedagógusok – a szülőkkel és diákokkal közösen – nem csupán a bérezésük miatt demonstrálnak, hanem a közoktatás súlyos, rendszerszintű problémái miatt is, melyek veszélyeztetik az ország és gyermekeink jövőjét

– írták.

Ezzel együtt azt javasolják a kérdőívet kitöltő szülőknek, hogy az utolsó kérdésre ne válaszoljanak, illetve a szöveges mezőben az általuk megfogalmazott kilenc pontos követeléssorral válaszoljanak. Követeléseik az alábbiak:

  • Érdemi és nyilvános párbeszédet az oktatás megújításáról! Hiteles tájékoztatást a kormány és a közmédia részéről!
  • Szüntessék meg a pedagógusok lejáratását, az oktatási szereplők megfélemlítését! A kirúgott vagy leváltott tanárokat azonnal helyezzék vissza! Megbecsülést a pedagógusoknak!
  • Érdekérvényesítő sztrájkjogot a pedagógusoknak!
  • Felelős, hozzáértő oktatásirányítást! Önálló oktatási minisztériumot!
  • Kisebb terhelést a diákoknak és a pedagógusoknak!
  • Esélyteremtő, minőségi oktatást és nevelést mindenkinek – az óvodától az egyetemig!
  • Versenyképes és értékálló bérezést az oktatásban dolgozóknak!
  • Minőségi, 21. századi környezetet a tanuláshoz és a tanításhoz, neveléshez!
  • Szakmai szabadságot és támogatást az oktatásban! Korszerű nemzeti alaptantervet! Szabad tankönyvválasztást!

A Belügyminisztérium a kérdőívről azt állítja, hogy anonim módon kitölthető. Az anonimitást közlésük szerint elősegíti, hogy a fejlesztők „kiiktatták a Kréta rendszer sajátosságát”, és így a válaszok rejtve maradnak az osztályfőnökök és a tanintézetek munkatársai előtt. Az anonimitásra vonatkozó megjegyzést azonban árnyalja, hogy idén ősszel hekkereknek sikerült „kiiktatniuk a Kréta rendszer sajátosságát”, más szóval feltörték azt, aminek következtében a támadók illetéktelen hozzáférést szerezhettek a közoktatás minden intézményében kötelezően használt rendszer adataihoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik