Több mint nyolc év pereskedés után pénteken ítéletet hirdetett a Fővárosi Törvényszék abban a devizahiteles perben, amelynek előzményeit a 24.hu ismertette tavaly decemberben. A Szabó család hitelszerződéséről a Kúria már három évvel ezelőtt megállapította, hogy érvénytelen, ám kálváriájuk nem ért véget, az ellenük zajló végrehajtási eljárást pedig máig sem szüntették meg.
A család két részletben – 2006-ban és 2008-ban – tízmillió forint svájci frank alapú kölcsönt vett föl ingatlanvásárlás céljából a mára végelszámolás alatt álló Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-től. A folyamatosan emelkedő törlesztőrészleteket 2015-ig tudták fizetni, ezután a bank felmondta a szerződésüket. Ekkorra a család már több mint tízmillió forintot fizetett vissza, tehát a kapott kölcsön tőkeösszeget törlesztették.
Ugyanakkor Szabóék úgy vélték, nem kaptak tisztességes tájékoztatást arról, hogy akkora mértékben növekedhetnek terheik az árfolyamváltozásból fakadóan, hogy a kölcsön részleteit képtelenek lesznek fizetni, ezért bírósághoz fordultak. Kérték a szerződés érvénytelenségének megállapítását, mégpedig az árfolyamkockázatról szóló hiányos tájékoztatás miatt.
Első- és másodfokon még elvesztették a pert, azonban a Kúria a javukra fordított 2022-ben. Megállapították, hogy
A Kúria a Fővárosi Törvényszéket – mint elsőfokú bíróságot – új eljárás lefolytatására utasította.
