Nagyvilág

Trump megosztott egy videót, amiben majmokként ábrázolják az Obama házaspárt

Donald Trump
Alex Wong / Getty Images
Donald Trump
Alex Wong / Getty Images
Az amerikai elnök bejegyzése felháborodást keltett a demokraták körében, de a republikánus oldalon sem aratott osztatlan sikert.

Pénteken egy rövid, alig valamivel több mint egyperces videót tett közzé saját közösségi felületén, a Truth Socialön Donald Trump, amelynek igazán az utolsó néhány másodperce okozott felháborodást a demokraták, de még egyes republikánusok köreiben is.

A videó témája a 2020-as amerikai elnökválasztás, azzal kapcsolatban is az, hogy Trump szerint a voksolást elcsalták, ennek köszönhető csak, hogy nem ő, hanem a demokrata Joe Biden lett az Egyesült Államok elnöke az előző ciklusban. A videó utolsó képkockáin aztán némileg váratlanul megjelenik Barack Obama volt demokrata elnök és felesége, Michelle Obama – majmokként ábrázolva.

A felvétel néhány óra alatt nagy utat járt be az X-en, a Republicans against Trump (Republikánusok Trump ellen) nevű fiók csak a képkivágást osztotta meg. Hozzáfűznivalójukat Trump akciójához úgy lehet a legjobban magyarra fordítani: „nincs lejjebb”.

A felvétel demokrata körökben is felháborodást keltett. Ben Rhodes, Barack Obama korábbi nemzetbiztonsági tanácsadója és bizalmasa szintén az X-en azt üzente Trumpnak és rasszista követőinek: kísértse őket a tudat, hogy a jövő Amerikájának polgárai tisztelettel és szeretettel emlékeznek majd Obamára, Trumpra pedig szégyenfoltként tekintenek majd. Gavin Newsom, Kalifornia demokrata kormányzója pedig felszólított minden republikánust, hogy azon nyomban ítéljék el az elnök szerinte undorító tettét.

Az Obama házaspár egyelőre nem reagált az ügyre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik