Tudomány

Ezért veszélyesek a Magyarországon terjedő mosómedvék

mosómedve
K.Menzel Photography / Getty Images
Az Amerikában őshonos mosómedve ma már Magyarország szinte teljes területén előfordulhat.
mosómedve
K.Menzel Photography / Getty Images
Az Amerikában őshonos mosómedve ma már Magyarország szinte teljes területén előfordulhat.

Hiába aranyos, szerethető állat, a mosómedve valójában inváziós faj, amely komoly veszélyt jelent az őshonos magyar élővilágra – derül ki a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) közleményéből. A szakértők szerint ez az Észak-Amerikában őshonos faj az elmúlt 10 évben látható terjeszkedésbe kezdett hazánkban: mára az ország teljes területén megjelenhetnek.

Miért veszélyes a mosómedve?

A mosómedvének Magyarországon nincsen természetes ragadozója, ellensége, így kontrollálatlanul tud szaporodni. Ráadásul előszeretettel fogyasztja madarak tojásait, amivel komoly károkat tehet védett fajaink állományaiban. Emellett vadászhatnak kisemlősökre, kétéltűekre és puhatestűekre is, amelyek között szintén számos védett faj található.

Harapása az emberekre nézve is veszélyes lehet: nemcsak fájdalmas, hanem fertőzés kockázatával is jár.

Lakott területekre bejutva a szeméttárolókat, kerteket is előszeretettel forgatják fel élelem után kutatva, ami az anyagi károkozás mellett humánegészségügyi kockázatot is jelent.

Hamar százezres állománya épülhet ki

A MATE ezért nemzetközi konferenciát tartott február 4. és 6. között, amelyen a szakértők tudományos és gyakorlati tapasztalatokat oszthattak meg egymással a mosómedvék hatékony kezelésére. A faj terjedése ugyanis nemcsak hazánkban jelent problémát, Európa több országában is hasonló a helyzet.

Németországban például az 1930-as években két mosómedvepár szabadon engedésével kezdődött meg a faj megtelepedése, azóta viszont már több mint félmilliós állomány okoz károkat az ország ökoszisztémájában. Magyarországon ma még ennél jóval kisebb mosómedve-populáció található, ám a kellő intézkedések nélkül ez könnyen megváltozhat.

A magyarországi mosómedvék leginkább a Pest vármegyei Ócsa térségében lelhetők fel, de elvétve az ország teljes területén megjelenhetnek. Hazánkba az elmúlt évtizedekben a mosómedve mellett számos másik inváziós faj is bejutott, ezekről alábbi cikkeinkben írtunk részletesen:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik