Nagyvilág

Zelenszkij több mint egy év után beszélt arról, hogy mennyi ukrán katona halt meg a háborúban

Genya SAVILOV / AFP
Genya SAVILOV / AFP
55 ezres veszteségről tudnak, de a szám magasabb lehet, sokakat ugyanis eltűntként tartanak nyilván.

Volodimir Zelenszkij szerint 55 ezer ukrán katona halt meg a négy éve tartó, Oroszországgal szemben vívott háborúban, írja a BBC.

Az ukrán elnök a France 2 tévécsatornának beszélt erről még szerdán. Hozzátette ugyanakkor, hogy sok katonát eltűntként tartanak nyilván, így a halottak száma magasabb is lehet.

Kijev és Moszkva rendszeresen becslésekbe bocsátkoznak arról, hogy a másik fél hány katonát veszíthetett a fegyveres konfliktusban, de saját hadseregük veszteségeiről csak ritkán közölnek adatokat.

Zelenszkij legutóbb 2024 decemberében, tehát több mint másfél éve nyilatkozott a veszteségeikről, akkor 43 ezerre tette az elhunyt katonáik számát.

Mindeközben továbbra is zajlanak a béketárgyalások, Steve Witkoff amerikai különmegbízott és Jared Kushner, Donald Trump veje szerdán az Egyesült Arab Emírségekben ült le tárgyalni az orosz és ukrán delegációval, csütörtökön pedig folytatták a megbeszéléseket. Előrelépésről egyelőre nem tudni.

A legvitatottabb pont továbbra is a területek kérdése.

Kapcsolódó
Így mentették ki a fogságból a katonáikat az ukránok
Légi felvétel a bravúros akcióról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik