A keddi A Nagy Ő-epizódban azt a feladatot kapták a lányok, hogy készítsenek egy kétperces prezentációt arról, hogy hogyan képzelik el közös életüket Stohl Andrással. A színész nem egyedül értékelte az előadásokat, ebben segítségére volt egyik lánya, Stohl Rebeka és legjobb barátja, Till Attila.
Kriszta óriási baklövést követett el
Kriszta a karácsonyi ünneplést helyezte prezentációja fókuszába, amikor együtt van a család. Stohlnak azonban valami szemet szúrt a tábláján.
Háklis vagyok arra, hogy valaki tudja-e leírni a nevemet
– jelentette be a színész, Kriszta ugyanis azt írta a táblájára, hogy „Megkóstholod?”
„S-T-O-H-L” – betűzte Stohl a helyes sorrendet, majd hozzátette: „De ez egy dolog, ezen túl leszünk. Majd megtanítjuk”.
Azonnal a sárga földig süllyedtem szégyenemben. Andráson azt láttam, hogy legszívesebben kivágna onnan
– mondta el Kriszta a riportszobában.
Csalódást okozott Stohl Andrásnak
Miután lement az összes prezentáció, Stohl András megkérdezte vendégeitől, hogy melyik lány előadása tetszett nekik a legjobban. Tilla Mónit emelte ki, míg Stohl Rebeka Krisztát említette.
Jó. Ő közel áll hozzám, de nekem ő most csalódás volt. Nem tudom, nekem most a Kriszta nagyon nem…
