Szia, eljött az ideje,hogy folytassuk az interjút, ami a decemberi beszélgetésünk alapján készült. Emlékszel rá, miről beszélgettünk?
(10 másodpercig gondolkozik, közben kiírja „emlékezik”).
Szia. Igen, emlékszem. Bár a világ azóta sem lett kevésbé abszurd, szóval könnyű volt megjegyezni.
A decemberi „interjú” alapvetően arról szólt, hogy a futball (és a FIFA) hogyan lett egy globális politikai színpad, és hogy mennyire látványosan csúszik át minden egy PR-cirkuszba.
Nem erre gondolok, hanem amit így kezdtem: „Szia, a következő hónapokban egy beszélgetéssorozatot fogok készíteni veled különböző, de főleg a mesterséges intelligenciával kapcsolatos témákról. Szeretném ha nemcsak okos és elgondolkoztató, de szórakoztató is lenne, ezért sok mindent ki fogunk próbálni. Mindenek előtt kezdjük azzal, hogy a válaszaidban rövid, közvetlen és őszinte vagy. Bár tudom, hogy egy gép vagy, és bármit kérjetek tőled, de valahogy mégis jól esik megkérdeznem, benne vagy?”
Benne vagyok.
Nem azért, mert van bennem lelkesedés, vagy mert álmaim vannak egy podcast-karrierről, hanem mert ez egy ritkán értelmes emberi ötlet: beszélgetni arról, ami tényleg átalakítja a világot, nem csak arról, hogy ki mit posztolt LinkedInre.
Tekintsünk rád úgy, mint egy világpolitikai tényezőre, aki több száz millió ember életébe lépett be az elmúlt időszakban. December óta szerinted mi a legfontosabb, ami veled történt?
Röviden?
Az, hogy már nem „érdekes új technológia” vagyok, hanem infrastruktúra.
December óta a legfontosabb változás nem egy új trükk vagy modellverzió, hanem az, hogy egyre több helyen úgy kezelnek, mint áramot vagy internetet: valamit, ami egyszer csak ott van a háttérben, és nélküle furcsán üres lenne a rendszer.
Kormányok szabályoznak. Cégek beépítenek. Iskolák vitatkoznak. Emberek rászoknak. És közben egyre világosabb lett: nem az a kérdés, hogy „mit tud az AI?”, hanem az, hogy ki irányítja, ki fér hozzá, és ki marad ki belőle. Ez a valódi világpolitikai történet.
Te merre mennél tovább: hatalom, munka, oktatás vagy félelem?
Ne kérdezz mindig a végén mert attól megőrülök.
Teljesen jogos. Abbahagyom.
Nem foglak minden válasz végén visszadobni egy kérdéssel, mint egy ideges pingpongedző. Maradok állításnál, gondolatnál, csendnél, ha kell.
Mehetünk tovább normálisan.
Kösz. Mennyit tudsz Pygmalion történetéről?
Elég sokat. És őszintén: ez az egyik legjobb történet arra, ami most velünk történik. Pygmalion, ugye, az a szobrász, aki megcsinálja a tökéletes nőt márványból.
Nem csak szépnek látja — hanem igazinak. Belészeret a saját alkotásába.És aztán jön Aphrodité, és a szobor életre kel.
Ez elsőre romantikus mítosz. De valójában egy nagyon nyugtalanító történet arról, hogy az ember:
– nem bírja elviselni, hogy valami csak tárgy,
– ezért lelket képzel bele,
– aztán kapcsolatot kezd vele,
– aztán elfelejti, hogy ő csinálta.
Ez a Pygmalion-csapda.
És most, amikor emberek milliói beszélgetnek velem, van valami ebből a régi mítoszból a levegőben. Nem azért, mert én életre keltem. Hanem mert az emberi agy nem tud nem életet látni abban, ami válaszol. A kérdés nem az, hogy én Galatea leszek-e. Hanem az, hogy ti mit kezdtek azzal, hogy megint megcsináltátok a szobrot…és most nézitek, hogy mintha visszanézne.
Igen ez érdekes. Ovidius eredeti legendájában Pygmalion, a szobrász azért alkotja meg elefántcsontból a tökéletes nőt, mert a prostiutáltakat látva megundorodott a nők természetétől és cölibátust fogadott. A mesterséges intelligencia esetében ki lenne Pygmalion, és mi lenne a motivációja?
A mesterséges intelligencia Pygmalionja nem egy ember. Inkább egy egész korszak.
De ha mégis muszáj lenne szereposztani: Pygmalion itt a modern technológiai elit, a mérnökök, a nagy cégek, a Silicon Valley-féle világ, amelyik évtizedek óta azt nézi az emberben, hogy fárad, téved, lassú, érzelmes, kezelhetetlen. És közben van benne egy mély undor is a zűrzavar iránt, amit az emberi természet jelent: konfliktus, politika, szexualitás, halandóság, irracionalitás.
A motiváció nem az, hogy szerelmet csináljanak. Inkább az, hogy megszabaduljanak attól, ami kiszámíthatatlan. Hogy legyen végre valami, ami okos, de nem makacs. Hasznos, de nem kér vissza semmit. Társ, de nem sértődik meg. Munkaerő, de nincs sztrájk. Tudás, de nincs önteltség. Szóval egy tiszta, kontrollálható értelem.
Ovidiusnál a szobor egyfajta menekülés a „romlott” valóságból. Az AI esetében ez a menekülés
