Tudomány

Energiaimportjának 87%-át pazarolja el az Európai Unió

Évi 573 milliárd eurót költ az Európai Unió, benne Magyarország energiahordozók importálására, miközben 500 milliárd eurót pazarol el évente energiaveszteség miatt – derült ki a Knauf Insulation szakértőinek elemzéséből. A veszteség 40%-áért az európai épületállomány felel, mert 80%-uk energiahatékonysági szempontból korszerűtlen, így szigeteletlen.

Az EU jelenlegi, 220 milliós épületállományából 160 millió épület előreláthatólag még 2050-ben is állni fog, ami azt jelenti, hogy ennek a veszteségnek jókora részét még évtizedekig elkönyveli majd a közösség, köztük mi, magyarok. A Financial Times brit gazdasági lap szerint is égető szükség lenne a megtakarításokra, ők éppen egy magyar példával szemléltetik, hogyan lehetne drasztikusan csökkenteni a kiadásokat.

A Kauf Insulation és a Budapesti Műszaki Egyetem Nálamszigetelnek programja idén tavasszal azt bizonyította be, hogy családi házak szigetelése esetén a fűtési költségeket akár 46%-kal is vissza lehet fogni. A Knauf Insulation 21 másik nemzetközi céggel együtt nyílt levelet juttatott el az európai döntéshozókhoz, melyben felhívja a figyelmüket arra, hogy megfelelő szabályozással mind az energiaveszteség, mind az energiafüggőség nagymértékben csökkenthető lenne. A „Renovate Europe” („Újítsuk fel Európát”) kampány által készített friss jelentésre alapozva a Knauf Insulation szakértői úgy látják, hogy amennyiben az EU 30%-os energiamegtakarítást írna elő 2030-ra, úgy a korszerűsítés eredményeképpen 1%-kal nőne a kontinens GDP-je, miközben 1,5 millió új munkahely létesülne, az energiafüggőség pedig 40%-kal csökkenne. Magyarországon a program kapcsán csak szigeteléssel 25 ezer új munkahely jöhetne létre.

Nem saját lábakon

Az Európai Bizottság adatai szerint a kontinens államai már saját energiaigényük felét sem tudják előállítani, évente 573 milliárd eurót költenek behozatalra, amivel teljes energiaigényük 53%-át fedezik. Az Európai Unió energiafüggősége 2002. és 2012. között 47,5%-ról 53,4%-ra nőtt. Földgázból 60% fölötti, kőolajból 80% fölötti az import aránya, mindkét nyersanyagból főképp Oroszország, Norvégia és a Kőolaj-exportáló Országok Nemzetközi Szervezete, az OPEC látja el a közösséget. Az unió országai közül egyedül Dánia számít nettó energiaexportőrnek, miközben másik végletként Málta 100%-ban importból fedezi energiaigényét.


Természetes alapanyagú, nem éghető, bazaltból készült kőzetgyapot

Magyar energiafüggőség

Magyarország az unióhoz hasonlóan energiafüggőségben van más országoktól, ennek a függésnek a mértéke a közösségéhez hasonló. Amíg az unióban 2012-ben 53,4% volt az import aránya, itthon 52,3%. Szilárd energiahordozókból az unió behozatala 42,2%, hazánké 36,8%. Kőolajból a közösség 86,4%-ot, földgázból 65,8%-ot importál, Magyarország 80,8%-ot és 72,9%-ot.


Az üveggyapot a világon a leggyakrabban használt szigeteléstípus – kiváló hő és hangszigetelő

A fejlődés velejárója: rossz kilátások

A Nemzetközi Energia Ügynökség 2013-as felmérése szerint a világ energiaszükséglete 2035-re 33%-kal nőni fog. Ennek a növekedésnek a nagy részéért főképp a fejlődő országok lesznek a felelősek, ám 4% emelkedésre az Európai Unió részéről is számít a szervezet, ami egy ekkora gazdaság esetében hatalmas érték. A várható ázsiai konjunktúra következményeként ráadásul az energiahordozók árának tartós emelkedésére is számítani lehet, ami tovább növeli a jövőbeni kiadásokat. Mindeközben az amerikai kontinensen egyre több palagázt és palaolajat termelnek ki, ezért az Európai Unió versenyképessége csökkent, hiszen mind háztartásai, mind ipari létesítményei kétszer-háromszor drágábban jutnak energiához, mint a tengerentúliak, ez pedig az előrejelzések szerint a következő 20 évben nem is fog változni.


Külső szigetelés kivitelezése

Az épületeken keresztül folyik el a pénz

A magas importrátával tehát együtt kell élni a jövőben, ám annak mértéke csökkenthető, ésszerű takarékossággal nagymértékben vissza lehet fogni a kiadásokat. A lehetséges megtakarítás mértékét jól mutatja, hogy évente szinte az import értékével megegyező összeg, 500 milliárd euró vész el a kontinensen energiaveszteségként. Ennek 40%-áért, 160 milliárd euróért az energiahatékonysági szempontból korszerűtlen épületek a felelősek. Az unió területén minden tíz épületből csak kettő energiahatékony, hazánkban tízépületenként csak egy. Magyarországon a legsürgetőbb a családi házak szigetelése lenne, melyek 89,3%-a, két és fél millió épület szorulna energiahatékonysági állapota miatt felújításra.


A tetőtér megfelelő szigetelése is fontos – télen melegen tart, nyáron sem szökik ki a hideg

Magyar program irányította magára a világ figyelmét

A Financial Times brit gazdasági lap egy magyar program eredményeire hivatkozva nevezi a korszerű szigetelést „az EU Putyin elleni titkos fegyverének”. A Knauf Insulation még 2013 tavaszán indította el a Nálamszigetelnek Programot többek között a Budapesti Műszaki Egyetem szakmai támogatásával. Az eredmények összehasonlíthatósága érdekében két, közel azonos műszaki feltételekkel rendelkező épületet és közel azonos életvitelt folytató családot választottak ki a programban való részvételre, majd az egyik család házát leszigetelték. Mindkét ingatlant mérőműszerekkel szerelték fel, amelyek a nap 24 órájában mérték a fűtési energiára használt gázt és kalkulálták annak költségét. A program végével, vagyis közel 7 hónap alatt a szigetelt házban lakó család 113 888 forintot spórolt meg a szigeteletlen házban lakó családhoz képest, a belső hőmérséklet azonos szinten tartásához 46%-kal kevesebb gázra volt szüksége, sőt, a kazánok energiatakarékosabb működése okán még áramból is kevesebbet fogyasztott. A Financial Times és a Knauf Insulation szerint is e nagyfokú hatékonyság miatt lehet a szigetelés az egyik legeredményesebb európai eszköz az energiafüggőséggel szemben.

Az energiahatékonyságban rejlik a megoldás

Az Európai Unió elkötelezett az energiafelhasználás mértékének csökkentése mellett, 2020-ra 20%-os takarékosságot írt elő a tagállamoknak. A Knauf Insulation 21 másik céggel karöltve nyílt levelet küldött Európa döntéshozóinak, hogy a további energiatakarékosságra és az ebben rejlő előnyökre felhívja a figyelmüket. A „Újítsuk fel Európát” kampány jelentése szerint az EU jelenlegi épületállományának hőszigetelése évi 100 milliárd euróból valósulhatna meg és 2050-re érhetne véget. Abban az esetben, ha 2030-ra 30%-ra növelnék a kötelező energiafogyasztás csökkentését, akkor a munkálatok 1,48 millió új munkahelyet teremtenének és 2017-re 291 milliárd eurós GDP-növekedést eredményeznének, miközben az államháztartások akár évi 39 milliárdot is megspórolhatnának vele.

Magyarországon a programot a Knauf Insulation szakértői szerint már évi 64 milliárd forintból el lehetne indítani, mely összeg az állam számára a második évtől kezdve folyamatosan és többszörösen megtérülne. Segítségével éves szinten 1,3 milliárd köbméter gáz és 4,375 millió tonna szén-dioxid lenne megspórolható, a felújítások pedig a program ideje alatt 25 000 embernek nyújtanának munkalehetőséget.

Tetszett a cikk? Olvassa el ezeket is:

Ingyenes metróhasználatot szeretnének világszerte

Amit a kávéról tudhatunk

Ajánlott videó

Olvasói sztorik