Gőzerővel zajlik a magyar iskolarendszer átalakítása, hamarosan a kormány elé kerülhet a közoktatást és a pedagógus-életpályamodellt szabályozó törvények koncepciója. A változtatások deklarált célja, hogy „jelentős mértékben javuljon az iskolarendszer eredményessége, húzóerővé váljék a tudás”. E célhoz érdemes (lenne) megvizsgálni azokat a nemzetközi oktatáskutatási eredményeket, amelyek egy-egy iskolarendszer sikerességének okait térképezik fel. A törvényalkotóknak különösen fontos volna áttanulmányozni ezeket, de mint látni fogjuk, egyelőre nem látszik, hogy komolyan fontolóra venné az oktatási államtitkárság a nemzetközi tudományos közvélemény által leírt tényeket.
A Magyar Tudományos Akadémia és a Tárki „Mit mondanak a tények? – az új közoktatási törvény küszöbén” címmel zajló konferenciasorozatán több előadó is kiemelte, hogy egy sor ilyen kutatási eredmény, adat áll rendelkezésre. Csapó Benő néhány hete a 2009-es PISA-eredmények után készült tanulmánykötetekre hívta fel a figyelmet, és bemutatta (sok helyen szó szerint idézte) ezen OECD-dokumentumok néhány megállapítását.
Mindenkinek esélyt adó iskolarendszer
Az egyik ilyen „PISA-tételmondat” szerint azok az iskolarendszerek a sikeresebbek, amelyek egyenlő tanulási esélyt biztosítanak minden tanuló számára, függetlenül azok társadalmi, gazdasági státuszától. Tehát, ha jó iskolát akarunk, olyanná kellene formálni a közoktatást, amelyben a társadalmi hátrányok, a kevésbé támogató családi környezet nem vezet a gyengébb esélyekhez. Vannak olyan országok, amelyek az elmúlt néhány évben alakították át az iskolarendszereiket ennek megfelelően, és a tanulói átlagteljesítményeiken máris látható javulás következett be. Magyarország ugyanakkor „arról híres”, hogy azok közé az országok közé tartozik, ahol a tanulók társadalmi háttere a legerőteljesebben meghatározza a teljesítményeket.
Fotó: Ujvári Sándor / MTI
A világon nálunk a legnagyobbak az iskolák közti különbségek. A tanulók erőteljes szelekciója már az iskola induló szakaszában elkezdődik, és a különbség minden iskolafokozatban tovább nő. Az iskolák közötti különbségek fenntartásának egyik gyakran hangoztatott indoka nálunk az (és ez az új törvénykoncepcióban még erőteljesebben látszik), hogy szükség van elitiskolákra, amelyekből magas szinten képzett tanulók kerülnek ki. A nemzetközi összehasonlító adatok ugyanakkor azt mutatják, hogy az erős társadalmi szelekció ellenére sincsenek olyan iskolák Magyarországon, amelyekből megfelelő arányban magasan képzett tanulók kerülnének ki. A szelektív rendszerekben tehát nem csak az áltag alacsonyabb az elvártnál, hanem a kiemelkedően teljesítők aránya is.
Bukásmentes iskola
A PISA-adatokból levonható másik tanulság, hogy azok az iskolarendszerek, amelyekben több tanuló ismétel évet, összességében alacsonyabb teljesítményt nyújtanak, mint ahol kevesebb a bukás. Ez összefügg az előző megállapítással is, hiszen azokban az országokban, amelyekben több tanuló ismétel évet, nagyobb a teljesítmények társadalmi-gazdasági meghatározottsága. A szegényebb tanulók gyakrabban ismételnek évet, és végül mégis gyengébb tudásra tesznek szert.
Előadásában ugyanakkor Csapó Benő felhívta a figyelmet arra, hogy a problémát nem törvényekkel lehet megoldani, sem az évismétlés tiltása, sem az engedélyezése nem vezet önmagában jobb eredményekhez. Az iskolának kell olyan helyzetbe hoznia a tanulóit, hogy ne legyen évismétlésre szükség, az iskolát pedig hozzásegíteni ahhoz, hogy erre képes legyen. Finnországban nem tiltja törvény a buktatást, mégis a gyerekeknek kevesebb, mint egy százaléka ismétel évet. Magyarországon a buktatás „fénykorában” az iskolakötelezettség korhatárának eléréséig a tanulók ötöde legalább egyszer évet ismételt, minden tizedik kétszer is. Az eredményes iskolarendszer, a jó pedagógiai kultúra mindenkit meg tud tanítani rendesen írni, olvasni, számolni megalázó procedúrák nélkül.
A szegregáció senkinek nem jó
Azokban az országokban, ahol teljesítményük, képességeik szerint elkülönítve a gyerekek különböző típusú iskolákban tanulnak, alacsonyabb az iskolarendszer összteljesítménye – derült ki a PISA-adatokból. Magyarországon van egy népszerű tévképzet, amely szerint minél korábban szét kell a gyerekeket válogatni, így lehet mindenkinek a megfelelő képzést nyújtani. A képességek, a készségek, a tudás fejlődése, a változások mintázata azonban ennél sokkal bonyolultabb – mondta Csapó, aki szerint néhány nagyon speciális képességet kivéve a fejlődés természeténél fogva nem lehet korán megtalálni azokat a gyerekeket, akik később tehetségesek lesznek. A gyakorlat ezzel szemben azt mutatja, hogy minél korábbi az elkülönítés, annál nagyobb a társadalmi háttér szerinti különbség. Az egyes iskolák, osztályok között nagyobb különbségek alakulnak ki, és az oktatás összteljesítménye csökken.
Fotó: Rosta Tibor / MTI
Az is kiderült az OECD-adatokból, hogy azokban az iskolarendszerekben, ahol gyakori a másik iskolába való áthelyezés, ott mind a teljesítmény, mind a méltányosság mutatói rosszabbak. Még azoknak az iskoláknak a teljesítményei is romlanak, amelyek egy ilyen rendszernek látszólagos haszonélvezői, vagy gyakrabban élnek az áthelyezés lehetőségével. Ha a rendszer úgy működik, hogy a jobb érdekérvényesítési képességgel rendelkező iskolák megszabadulhatnak a valamilyen szempontból kényelmetlen tanulóktól, akkor kisebb a késztetés arra, hogy a problematikus gyerekekből is kihozzák a maximumot.
Kisebb osztályok helyett magasabb pedagógusbérek
Azt is egyértelműen bizonyítják a PISA-adatok, hogy sikeresebbek azok az iskolarendszerek, amelyek előtérbe helyezik a tanári fizetések emelését a kisebb létszámú osztályok létrehozásával szemben. Csapó idézett egy amerikai kísérletet, amikor az oktatási teljesítmények javítását kisebb létszámú osztályok létrehozásával remélték elérni. Ma már úgy idézik ezt a folyamatot, mint a világ legdrágább reformját. Nemcsak a legdrágább reform volt, de teljesítménycsökkenéshez is vezetett.
A kisebb osztályokhoz (s ez benne van a hoffmanni tervekben) több tanterem, nagyobb infrastruktúra, több tanár kell. Jelentősen megnövekednek a költségek, amelyek általában nincsenek arányban a növekvő igényekkel. A végeredmény: alacsonyabban megfizetett tanárok, gyengébben felszerelt iskolák. Ma már a PISA-elemzések alapján világosan megmutatható, hogy mi a fejlődési irány: kevesebb, de jobban fizetett tanárra van szükség.
Versengés és óvoda
Nem jobbak a teljesítmények azokban az országokban, amelyekben az iskolák versengenek a tanulókért – olvasható a PISA-jelentésben. Magyarországon a szabad iskolaválasztás alapvetően pozitív lehetősége mára az iskolák szabad tanulóválasztásává alakult át. Az iskolák versenyeznek a könnyebben képezhető tanulókért, válogatnak a tanulók között. Ez a verseny nem a hatékonyság javítására, hanem a könnyen tanítható vagy maguktól is tanuló gyerekek lefölözésére, kiválasztására sarkallja az iskolákat. A hoffmanni elképzelések ezt a folyamatot megerősítik.
A legegyértelműbb összefüggés az, hogy azokban az országokban, ahol többen járnak óvodába, jobbak az eredmények. Magyarországon pontosan azokban a körzetekben a legkevésbé hozzáférhető az óvodáztatás, ahol a legnagyobb szükség lenne rá. Az óvodára igen nagy szükségük van azoknak a gyerekeknek, akiknél a családi hatások kevésbé stimulálják a fejlődést, illetve környezetük kevesebb lehetőséget kínál a szocializációra, a tanuláshoz fűződő értékek és motívumok elsajátítására.
Fotó: Komka Péter / MTI
A hírek szerint ebben nagy előrelépésre lehet számítani, ugyanis az oktatási államtitkár bejelentette, hogy hároméves kortól kötelezővé szeretnék tenni az óvodába járást. (Ennek persze a gazdasági, infrastrukturális háttere egyelőre nem világos, de a szándék egyértelmű.)
A PISA-adatok azt is kimutatták, megerősítették, hogy azokban az országokban, ahol többet költenek iskola előtti nevelésre, jobbak a 15 évesek tanulási teljesítményei. A problémák ugyanis általában a közoktatást megelőző szakaszban kezdődnek, igazán jelentős változásokat kisgyermekkorban lehet elérni. Számos közgazdasági elemzés végkövetkeztetése az, hogy minél korábbi iskolázási szakaszba ruházunk be, annál nagyobb annak a hosszú távú megtérülése.
Van remény?
A PISA-teljesítmények 2000 és 2009 közötti változásai azt mutatják, hogy sem az országok teljesítményének abszolút szintje, sem az országok egymáshoz viszonyított helyzete nem determinált. Egyes országok nagyon gyorsan javítottak eredményeiken, és előbbre léptek a nemzetközi rangsorban. Ilyen mintaországok például Lengyelország, Észtország és Törökország. Vannak viszont olyan országok is, amelyek visszaestek, eredményeik romlottak.
Bizonyítható, hogy a megfelelő beavatkozásokkal ma már rövid idő alatt lehet az eredményeket javítani. A gazdasági elemzések ráadásul azt bizonyítják, hogy a közoktatás fejlesztése a legjobb beruházás. Éppen a PISA-eredményekre alapozva, és az OECD egyéb statisztikai adatbázisait felhasználva jelent meg a közelmúltban egy kötet, amelyik explicite megmutatja, mennyit veszítenek azok az országok, amelyek késlekednek a közoktatás problémáinak megoldásával.
Mint korábban az fn.hu-n beszámoltunk erről, a számítások például azt mutatják, hogy ha a magyar közoktatás 20 év alatt eljutna arra a szintre, ahol ma a finn rendszer van, akkor a most született generáció életében nagyjából akkora megtérülésre számíthatunk, amekkora a magyar GDP hatszorosa.
