Belföld

A Fidesz furcsállja Bajnai amnéziáját

"Bajnai Gordon vallomása azt bizonyítja, hogy felelőtlenül járt el a kormány a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatban".

A Fidesz szerint a kormányfő tegnap nyilvánosságra hozott tanúvallomása azt igazolja, hogy felelőtlenül járt el a kormány a sukorói beruházás ügyében. A párt helyettes szóvivője szerint elfogadhatatlan, ha Bajnai Gordon nem emlékszik egy nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás részleteire.

Cser-Palkovics András a hírTv-ben emlékeztetett rá, hogy még akkor is támogatta a beruházást Bajnai, amikor már az ÁSZ megállapította, hogy több milliárdos kár érte az államot és az adófizetőket, amikor kiderült, hogy a telekcserével kapcsolatban szabálytalanságok vannak, hogy az ügyészség nyomoz, hogy a földhivatal egyébként nem jegyzi be a csereszerződéseket.

„Most meg azt mondja, hogy nem is emlékszik, hogy ez a szerződés pontosan hogyan jött létre. Mégiscsak kimondható, hogy magánérdekeket képviselt Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon a közérdek helyett akkor, amikor ezt a beruházást a kezdetektől támogatta gyakorlatilag mostanáig, mert még mindig nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá van minősítve ez a bizonyos kaszinótender” – jelentette ki Cser-Palkovics.

Bajnai Gordon csütörtök este nyilvánosságra hozott tanúvallomása szerint a miniszterelnök nem emlékszik részletekre, nevekre és a telekcserére a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik