Demokrata Párt néven szervezné újra az MSZP egy részét Gyurcsány Ferenc épp két hónappal azután, hogy a Magyar Demokrata Fórum ledobta magáról a Demokrata nevet és Jólét és Szabadság (JESZ) néven kezdett a túlélésbe.
Gyurcsány zászlót bont Fotó: Kummer János / fn.hu
Megkerestük Makay Zsoltot, a JESZ elnökét, aki nem irigyli az új párttól a ”Demokrata” elnevezést, mondván „a választók majd eldöntik, ki az igazi demokrata”. Nem könnyíti meg majd ezt a döntést, hogy Gyurcsány Ferenc legutóbbi chartás-fellépésén felszólalóként vett részt az MDF-ben Bokros Lajos idején megjelent Kerék-Bárczy Szabolcs és videóüzenetet küldött egy korábbi konzervatív prominens, Pusztai Erzsébet is.
Makay őket nem tartotta az MDF meghatározó alakjainak, szerinte Kerék-Bárczy csak villámlátogatást tett a pártban és Pusztai Erzsébet is hol párttag volt, hol nem. A Demokrata név elhagyásáról Makay azt mondta, nekik bejött, március óta ugyanis 20-25 százalékkal nőtt a JESZ-tagság létszáma, igaz, a rendszerváltás utáni első kormánypárt jogutódjának így sincs több tagja 1300-nál.
Eszük ágában sincs
felfelé
Javult Gyurcsány Ferenc megítélése az Ipsos felmérése szerint, igaz, ezzel együtt mindössze 21 százalékon áll a volt kormányfő népszerűsége.
A szocialisták részéről megszólaló Kovács László szerint, bár ultimátumnak hangzik Gyurcsány Ferenc felvetése – hogy ha az MSZP nem újul meg, ő új pártot alapít – az MSZP nem igazodik ehhez. Közölte, eszük ágában sincs kizárni a volt miniszterelnököt az MSZP-ből.
„Mi nem ehhez igazodunk. Megyünk a magunk útján, és aztán ő majd eldönti, hogy amit mi elérünk, az egy ütőképes párt, amiben jól érzi magát, vagy inkább egy másik pártot gründol. Mindkét lehetőség nyitva van” – idézte a távirati iroda a Gyurcsányt kettővel megelőző pártelnököt.
Mennyi az annyi?
Bár Kovács arról beszélt, hogy az MSZP nem igazodik, Kéri László politológus szerint megváltás lehet a szocialista pártnak, ha Gyurcsány és hívei távoznak.
Igaz, a hívekről senki nem tudja, hogy hányan vannak. Kéri szerint „a Gyurcsányt körül udvarló néhány militáns szerző rendre hajlamos jóval nagyobbnak feltüntetni a gyurcsányi tábort, mint amekkora lehet”. A politológus azt reméli az új szerveződéstől, hogy végre kiderül, hányan is vannak Gyurcsányék.
Megszólal a stróman
A Népszabadság megszólaltatta Takács Istvánt, a Demokrata Párt alapítóját. Takács elmondta: a Demokrata Párt célja, hogy összefogja azokat a helyi, politizálni vágyó lakosokat, akik az MSZP keretein belül nem találtak megfelelő fórumot. „Ezeknek az embereknek elege volt az egymásra mutogatásból, vitából, arctalanságból. Ehhez próbáltunk szervezeti keretet formálni. Tekintettel arra, hogy pártról van szó, akár országos léptékű szervezet is lehet. Jelenleg tizenkét alapító tag van, és ameddig a bíróság hivatalosan nem jegyzi be a szervezetet, addig nem kezdődhet meg a tagtoborzás” – nyilatkozta a lapnak Takács István, hozzátéve: eddig két alkalommal is visszadobta a bíróság a bejegyzési kérelmüket, az alapszabály kapcsán hiánypótlást kérve.
A Demokrata Párt elnöke a Gyurcsány Ferenccel való kapcsolatáról azt mondta a lapnak: huszonkét éve ismeri személyesen a volt kormányfőt, nem közvetlenül, de dolgoztak együtt. „Rendszeresen részt vettem a rendezvényein, de más párt hasonló programjaira is el szoktam járni, mert nyitott vagyok és befogadó. Idén januárban találkoztunk és akkor említettem meg neki, hogy a XVII. kerületben van egy ilyen kezdeményezés. Támogatta az ötletet, mondván semmi jónak nem az elrontója”- fogalmazott Takács István.
„Ha a miniszterelnök úr akart volna csinálni egy pártot magának, akkor megtette volna. Sokkal jobbak az anyagi és szervezeti keretei hozzá, mint nekem és az alapító tagjainknak” – szögezte le Takács István.
