Rétvári Bence azt mondja, hogy egy év alatt 180 fokot fordult az MSZP, az LMP és a Jobbik a korai nyugdíjba vonulás ügyében. A politikus nem volt rest, fel is nyálazta valamennyi párt választási programját, és visszaidézte ki mit ígért 2010-ben, és azt mondta, bízik benne, hogy magyarázatot adnak az ellenzéki pártok véleményük ilyen gyors és radikális megváltoztatására. „Ellenkező esetben önmagukat hiteltelenítik.” Rétvári szerint az ellenzék pálfordulásából jól látszik, nem a súlyos és hosszú távú társadalmi problémák megoldásában érdekeltek. Sem az öregséginyugdíj-kifizetések biztonsága, sem a közrend javítása, sem a foglalkoztatás növelése nem olyan súlyú érdek, ami miatt túl tudnának lépni az aktuálpolitikai zavarkeltésen, megtévesztő rémhírkeltésen – közölte az államtitkár.
Kemény szavak, amelyek után mit tehetnénk, megnézzük, mit vállalt a Fidesz. Nem keveset. Például személyi és pártszintű garanciát arra, hogy olyan gazdaságpolitikát folytat, amely megőrzi a nyugdíjak értékét. Ezt a párt elnöki kabinetjének akkori vezetője, jelenlegi miniszterelnöki szóvivő jelentette be 2010. január 11-én. Szijjártó Péter nyilatkozata még ma is olvasható a párt honlapján. De mit is jelent a személyi garancia? Vélhetően azt, hogy Schmitt Pál néhány nap múlva (2010. január 20-án) még EP-képviselőként kiadta saját ,,Garancialevelét”. Abban a jelenlegi köztársasági elnök vállalta, hogy a Fidesz-kormányzás alatt megvédik a nyugdíjakat. „Biztosítanunk kell, hogy mindenki, aki ma nyugdíjat kap, az a jövőben is hiánytalanul megkapja nyugdíját.”
A garancia és a szavatosság a polgári törvénykönyvben szabályozott. Ezen jogok alapja, hogy ha minőségi hibás, az elvárhatónál gyengébb minőségű, rejtett hibával rendelkező terméket kap a fogyasztó, akkor az a szerződés hibás teljesítésének minősül, amiért a forgalmazó felelősséggel tartozik. (lásd Ptk. 277.§, 305.§. 305/A.§])
Természetesen a felek a szerződésben egyéb feltételekben is megállapodhatnak, sérült termék leértékelve eladható.
Kötött-e szerződést a morgó rendvédelmis? A miniszterelnök szerint igen. „Április 25-én a választók lerakták a nemzeti együttműködés rendszerének alapjait. Új társadalmi szerződés született” – mondta Orbán Viktor a kormányprogram ismertetésekor a Parlamentben, még kijelölt kormányfőként.
Erősebb-e egy társadalmi szerződés egy fogyasztóinál? Ezt nem tudom, de szavatossági igénnyel fogyasztói szerződés esetén elsősorban a 2 éves elévülési határidőn belül lehet fellépni.
Bármilyen jótállást/garanciát is vállal a forgalmazó, annak feltételei semmiképpen nem lehetnek kedvezőtlenebbek a szavatossági jogoknál!
Nincs más hátra, aki teheti, kopogtasson be a Sándor-palotába, még nem járt le a szavatosság!
Ugyanakkor az ellenzéket is óvatosságra inteném. Jelenleg ugyanis 25-30 ezer volt rendőr, katona dolgozik – nyugdíj mellett – biztonsági őrként, magánnyomozóként, akár feketén is. Ezt a hírTV-nek mondta a vagyonvédelmi szakmai kamara elnöke, aki egyetért a korkedvezményes nyugdíj szigorításával, mivel 50 éves volt rendőrök azt csinálják nyugdíjazásuk után, mint korábban, szolgálatban. Egy esetleges kormányváltás után benyújtható a számla annak is, aki most azt mondja, ez így teljesen rendben van.
