A kamionosok hosszú sorban haladnak a főváros felé hétfő délelőtt a tüntetésre az M3-as autópályán a hvg.hu beszámolója szerint.
A kamionosok menete a tervek szerint az M3 bevezető – Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út – Batthyány utca – M0-s autóút – Megyeri híd – M3-as autóút – M3 bevezető – Kós Károly sétány – Állatkerti körút – Hősök tere útvonalon halad végig, ahol a rendőrség tájékoztatása szerint 14 óra és 20 óra között fokozott torlódásra és forgalmi akadályokra lehet számítani.
A fuvarozók tüntetésének szervezője korábban azt mondta: totális káosz várható a budapesti közlekedésben hétfőn. Orosz Tibor kétezer teherautóra és kamionra számít a rendezvényen.
Miért tiltakoznak a fuvarozók?
A résztvevők a jövőre jelentősen, az autópályákon 4,3 százalékkal, a főutakon 35 százalékkal megemelni tervezett útdíj ellen tiltakoznak.
A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) azt reagálta a tüntetésre, hogy értetlenül állnak a pénteken szakmai szervezetekkel kötött megállapodást figyelmen kívül hagyó egyéni akciók előtt, amelyek „próbálják megzavarni az ünnepekre készülő ország lakosságának nyugalmát”.
Az ÉKM és egyes fuvarozási szakmai szervezetek között pénteken létrejött megállapodást többek között a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) is élesen bírálta. A MOSZ szerint az útdíjemelés 5 milliárd forintnál is nagyobb többletköltséget jelenthet az általuk képviselt szektornak, ezért felszólította a kormányt, hogy folytasson érdemi egyeztetést a súlyosan érintett szereplőkkel.
Lázár János ezzel szemben vasárnap úgy jellemezte a pénteki megállapodást, hogy azon „3 millió ember nyugodt éjszakái múltak”, és minden meghatározó érdekképviselettel megállapodtak.
