A pártszövetség frakcióvezetői ugyan megpróbálták tompítani a Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár és Pokorni Zoltán oktatási bizottsági elnök közötti ellentétet, de a vizsgálatot kezdeményező beadvány már megérkezett a Fidesz etikai bizottságához. A testület elnöke, Kontrát Károly kijelentette, a bizottság a Fidesz eljár az ügyben. Az etikai bizottsági elnök azonban részleteket nem volt hajlandó elmondani – írja az Index.hu.
A párt alapszabálya a „Szövetség” minden tagja, vagy testülete számára lehetővé teszi, hogy a hatáskörébe tartozó ügyekben beadvánnyal forduljon az etikai bizottsághoz, amely az átvételtől számított tizenöt napon belül köteles megindítani az eljárást. A vizsgálatot a megindítástól számított harminc napon belül le kell zárni. Az etikai bizottság döntése nyomán megrovástól a kizárásig terjedhetnek a büntetések, amelyek ellen nem lehet fellebbezni.
A hírportál úgy tudja, Pokorni Zoltánt még nem értesítették arról, hogy lesz-e vizsgálat, és ha igen, mikor. Harrach Péter a KDNP frakcióvezetője ugyanis azt nyilatkozta a kedden a Népszabadságnak, hogy nem etikai vizsgálat indul a Fidesz-alelnök ellen, hanem tisztázó beszélgetésen próbálják elsimítani a két oktatásüggyel foglalkozó politikus konfliktusát.
Harrach Péter az MTI-nek szerdán is megerősítette, hogy tisztázó beszélgetést szervez, amelynek időpontja egyeztetés alatt áll, és azon a két vitatkozó fél mellett Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, valamint ő is részt vesz.
Harrach Péter azt mondta, hogy három területen lát tisztáznivalót, a szakmai kérdésekben, az eszmei álláspontok területén és személyes síkon. Szakmai kérdéseknek természetesen van helye a szövetség életében, ezeket, ahogy a szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel, a
szövetségen belül is meg kell tárgyalni – mutatott rá. Az elvi álláspontokat tekintve nehéz tagadni, hogy Hoffmann Rózsa markáns kereszténydemokrata-konzervatív állásponton van, és az is nyilvánvaló, hogy Pokorni Zoltán „elvi megfontolásaiban vannak liberális elemek” – mondta. Harrach Péter szerint a szakmai és elvi vitákat a Fidesz-KDNP oktatási kabinetjében érdemes lefolytatni.
A KDNP-s frakcióvezető bízik benne, hogy személyes ellentét és
feszültség nincs. Úgy fogalmazott: mindkettejük védelmében szerencsés lenne, ha Pokorni Zoltán nem adna okot olyan találgatásokra, hogy „utódját azért bírálja, mert személyes ambíciói útjában áll”.
A hivatalos kormányzati vonalat képviselő Hoffmann Rózsa államtitkár azért rágott be Pokornira, mert az egykori oktatási miniszter rendszeresen kritizálta az államtitkár reformjavaslatait. Beadványában össze is gyűjtötte azokat a sajtóanyagokat, és a cikkekből színes aláhúzásokkal ki is emelte azokat a kifejezéseket, amelyekkel a fideszes képviselő szerinte megsértette őt az elmúlt hónapokban.
