Hardy Mihály, a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs vezetője közölte, hogy nem indult el a Malév 7:20-as koppenhágai, az ugyancsak 7:20-as göteborgi és a 7:25-ös hamburgi járata, miután a hamufelhő elérte Dél-Svédországot, Dániát és Észak-Németországot – tette hozzá. A Malév göteborgi járata a pilóta döntésére tegnap Koppenhágában szállt le az izlandi vulkáni hamufelhő miatt.
Az utasokat busszal vitték Göteborgba.
Veszélyben a skandináv, holland légtér
A Malév folyamatosan figyelemmel kíséri a helyzetet, és a változásokról értesíti az utazóközönséget, de az európai légtér biztonságáért felelős Eurocontrol szervezet szerint ma valamivel rosszabbul alakulhat a helyzet, miután a felhő dél-délkelet felé mozog. A légitársaságok részvényei kedden lejtőre kerültek a tőzsdéken, mivel a befektetők kevésbé bizakodóak, mint a hatóságok.
Fotó: MTI / EPA
Ma reggel egyébként bezártak az észak-német repülőterek az izlandi tűzhányó hamufelhője miatt. Bréma légikikötője 5 órakor, Hamburgé 6 órakor zárt be, és valószínűleg Berlin repülőterei sem indítanak vagy fogadnak gépeket valamelyik reggeli órától kezdődően. Azt még nem tudni, hogy Hannover repülőtere nyitva marad-e.
Egyes számítások szerint este nyolc körül eléri a hamufelhő Csehországot, várható, hogy a repülőtereken járatokat kell törölni, s korlátozni kell a forgalmat. A közlekedési minisztérium, amely ebben az ügyben illetékes, jelezte, hogy a repülőterek forgalmának korlátozásáról délelőtt várható döntés.
Szlovákiában egyelőre semmiféle készülődés nincs, mert nagy a valószínűsége annak, hogy a hamufelhő elkerülheti az ország légterét.
Mérséklődik az izlandi tűzhányó aktivitása
A korábbinál jóval kevesebb hamut lövell a levegőbe a Grimsvötn tűzhányó. Vodart Svensson szeizmológus elmondta: a vulkán aktivitása az éjjeli órákban tovább mérséklődött. Emiatt nagyon is elképzelhető, hogy a hét végére véget ér a kitörés.
Szerdán csak kis mértékben korlátozta a vulkáni eredetű hamufelhő az Észak-Európa fölötti légi forgalmat. Az izlandi főváros mellett fekvő Keflavik repülőterét reggel újból megnyitották a járatok előtt. Több svéd repülőtéren viszont összesen mintegy húsz járatot kellett törölni. Norvégiából is csupán néhány járatkimaradásról érkezett hír.
Dánia légtere ismét nyitva áll a polgári repülőgépek előtt. Az ország legnagyobb légikikötőjében, a Koppenhága melletti Kastrupban csak „minimális korlátozásokra” számítanak a forgalomban, például németországi járatok kimaradására.
Szerdán Nagy-Britanniában is javult a helyzet. A skóciai repülőterek ismét fogadnak és indítanak járatokat, miután az éjszakai órákban az Izland felől érkezett hamufelhő elhagyta a szigetország légterét. Problémát csak a Németországba tartó járatok okoztak.
