Kultúra

A tévében: Kádár János rálő Joe Strummerre

A pártállami vezetők vadászati szokásait kezdjük ma taglalni, s egy punk-zenészhez jutunk el - igazi, nagy utazás vár ránk.

Ismét egy érdekes múltboncolgató dokumentumfilmmel kezdjük a napot, amely a pártállami múlt egyik jól ismert és nagyon szimbolikus hatalmi passziójával, a vadászattal foglalkozik. Ahogy a magyar kommunista párt tagjai a hatalomra kerülésüktől fogva rögtön úgy akartak élni, mint az addigi (megbélyegzett és tönkretett) elit (nyugati autók, fényűzés stb.), úgy az addig dívó úri passziót is átvette mindenki Rákositól Kádáron át Biszku Béláig. Ami azért érdekes – ha belegondolunk, Kádárnak (egykori fiumei munkás) baromfiudvara volt a villája kertjében, majd a csirkék megetetése után elugrott vadászni a derekegyházi határra; micsoda beteg, képmutató, identitászavaros, önbecsapó, hazug elit ez, és, azt hiszem, a múlt idő használata nagyon nem indokolt. Móczán Péter Bűvös vadászok című dokumentumfilmjében viszont 1990-ig követjük az eseményeket. 19:35, Duna II Autonómia.

A Hyppolit, a lakájnak volt már méltatlan, sértő, pofátlan filmes feldolgozása, az m1 most egy 1990-es színházi verziót mutat be, amely szerencsére kellő tisztelettel áll a klasszikus műhöz, mégsem gyámoltalan utánzás, hanem a helyét ismerő kvázi-feldolgozás, mivel Verebes Istvánék beleírtak pár saját ötletet is az eredeti műbe. A budapesti Játékszín előadása azért is érdekes, mert pl. az egyik jelenetben nem csak tettetik az evést a szereplők (papírmasé ételekkel, ahogy a színházban szokás), hanem tényleg elköltenek egy sült csirkét. De milyen színészek: Szacsvay László játssza Schneider Mátyást, Benedek Miklós Hyppolitot, Molnár Piroska pedig Arankát, Schneider feleségét. 20:10, m1.

James Mangold tán legjobb filmje következik, az Azonosság 21:25-től, melyben tíz ember kényszerül behúzódni egy motelbe a vihar elől, de kiderül, mind a tízen potenciális áldozatok. A kérdés, hogy mi köti őket össze – akár a klasszikus tíz kicsi indián nevű játékban (egyik legjobb vetélkedő volt ugyanezen a címen és logikával a köztévében valamikor a biztató 80-as évek végi időkben). Egy thrillerben fontosak a szereplők (Ray Liotta, John Cusack, Rebecca De Mornay, Alfred Molina stb.), de a vágás, a ritmus, a rendezés tán még fontosabb. Fojtogató feszültség várható a Viasat3-on.

Aki összemérne ezzel egy (igaz, kevésbé thrilleres) francia versenyzőt, 22:40-ig kell várnia, az m2-n ekkor kezdődik a Gyilkosság a fejben, egy valós rendőr valós feljegyzései alapján készült film egy sorozatgyilkosról. A bűn és gyilkolás lélektana kerül terítékre, nyilván érdekes és hiteles módon (a francia film szeret elbíbelődni a lélekkel, és vonzza a bűn), de ez a film inkább kiegészíti az előzőt. 

Végül egy dokumentumfilm a Clash együttes lelkéről, a punk mozgalom egyik ikonjáról, Joe Strummerről – a Joe Strummer –  A jövő nincs megírva kissé talán túlkomplikált formailag, de érdekes, megtudhatjuk, amit már tudhattunk eddig is, hogy a punk mozgalom nem egyszerű népi kezdeményezés volt, nem spontán folyamat, hanem megszervezett, pénz- és sikeréhes menedzserek munkájával felépített termék, melynek persze azért voltak hitelesen lázadó pillanatai és alakjai. Strummer is ilyen volt, csapatával, a Clash-sel elkövettek minden hibát, amit egy együttesnek el lehet követnie (zenei zsákutcák, rossz döntések, tagok kirúgása), ám ettől még kitörölhetetlen és fontos nyomot hagytak a könnyűzene történetében. 23:05, Duna TV.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik