Kultúra

A tévében: züllött dizőz, malac humor, Charlie Sheen

Szelíden obszcén angol humor, a még megengedett kereteken belül forradalmi háborús film, egy vígjáték a 90-es évek közepéről, egy agyamanet angol fest filmje és egy bukott angyal vár ma ránk.

A 40-en felüli generáció az angol humort olyan sorozatokból ismerte meg, mint A buszon vagy a Folytassa… sorozat. Ez persze nem az az abszurd humor, amit Monty Pythonéktól, Hugh Laurie-tól, Rowan Atkinsontól, Stephen Frytól ismerhettünk meg később, de kötődik hozzá – kicsit. A Folytassa, forradalmár!-on mindez lemérhető, ebben sem kell másra számítani, mint két(de inkább egy)értelmű malackodásra, és gumiarcú mimikára. 18:15, Story4.

Amikor még Charlie Sheenről nem prostituáltak, tudatmódosítók és az elszállt egó ugrott be – 1987-et írtunk, és egy fiatal rendező megszólalt abban a témában, ami abban az évtizedben tabu volt: a vietnámi háborúról csinált filmet. A szakasz ereje persze nemcsak a miről-ben, hanem a hogyan-ban is rejlett (hisz volt már nekünk egy Apokalipszis, most-unk): a közkatonai szinten elmondott történet szerint az amerikai hadseregben köztörvényes bűnök tömkelege történt meg, többek közt az egymás közti személyes ellentétek kapcsán. A főszerepet Charlie Sheen játssza, Oliver Stone filmjében Willam Defoe és Tom Berenger a másik két fontos figura. 21:00, m1.

A 90-es évek közepe a hollywoodi vígjátékok terepén a Farrelly-fivéreké volt: előbb a Dumb és Dumber, majd a Tökös tekés hozta el nekik a sikert. Utóbbiban Woody Harrelson egy sikeres, ám később tragikus módon kettétört karrierű bowlingos, aki egy nap felfedez egy akkora tehetséget, mint ő – csak épp a fiatalember nem elég tökös. Úgyhogy ezen a téren is kell neki egy személyi edző… A további szerepekben Vanessa Angel, Randy Quad és Bill Murray látható, 22:00, Viasat3.

Ha már beszéltünk a Folytassa… sorozatról, mélységesen brit a művészfilmes mezőnyben az eredetileg festőnek készülő, s azóta is képzőművészetel is foglalkozó, festői látványvilágú, vad, sokszor érthetetlen Peter Greenaway, akinek most az 1982-es A rajzoló szerződését láthatjuk: igazi barokkos világ humorral, testiséggel, és a szokásos kegyetlenséggel. 22:10, Duna TV

Vért szív a következő műsor főszereplője is, de a hangjával: Péterfy Bori a budapesti éjszakák túlfűtött dizőze, dalaitól életre kelnek sörcsapok, és összébb dűlnek a romkocsmák. A Péterfy Bori & Love Band züllött számait a testnek és nem a léleknek szánták a szerzők – erről is vall a Péterfy Bory & Love Band koncertje, melyet 23:00-tól a Duna II Autonómia ad közre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik