Tech

Annyira nem megy az iPhone Air, hogy még a kínai konkurensek is felhagynak a lemásolásával

iphone air
Mohos márton / 24.hu
iPhone Air, az eddigi legvékonyabb Apple okostelefon.
iphone air
Mohos márton / 24.hu
iPhone Air, az eddigi legvékonyabb Apple okostelefon.
Úgy tűnik, a vártnál gyorsabban vége lesz az ultravékony telefonok trendjének.

Annyira alacsony az iPhone Air iránti vásárlói igény, hogy még az ultravékony telefont lemásolni tervező kínai gyártók is inkább úgy döntöttek, piacra sem dobják a hasonló elv mentén készülő eszközeiket – írja a 9to5Mac.

iPhone Air galéria

7 fotó

A (kamerasziget nélkül) mindössze 5,6 milliméter vastag iPhone Air modellt szeptemberben mutatta be a gyártó az iPhone 17-széria mellett. Bár az Apple sosem közöl eladási adatokat az okostelefonjait illetően, sokaknak gyorsan feltűnt, hogy amíg a többi 2025-ös modellt elkapkodták a vásárlók (tehát várni kellett a rendelések teljesítésére), addig a vékony újdonság folyamatosan elérhető maradt.

Emellé egymás után érkeztek az olyan információk bennfentesektől, miszerint a cupertinói cég jelentősen visszavágta az iPhone Air gyártsára szánt kapacitást, más források szerint pedig teljesen le is állították a készülék gyártását.

Az Apple háza tájáról eközben olyan információk szivárogtak ki, hogy 2026-ban nem is lesz második iPhone Air, a vállalat inkább tovább dolgozik a folytatáson, hogy egy, a vásárlók számára vonzóbb, akár két kamerával felszerelt változattal álhassanak elő. A kamera manapság az egyik legfontosabb része egy okostelefonnak, főleg, ha csúcsmodellről van szó, és ezen a téren a hasonló áron kínált készülékekhez mérten az egy hátlapi kamerával szerelt iPhone Air nem is szerepelt valami fényesen.

Hasonló a helyzet a nagy rivális Samsungnál is: a dél-koreai vállalat még jóval az iPhone Air előtt dobta piacra a kamerasziget nélkül 5,8 milliméteres Samsung Galaxy S25 Edge modellt, ami bennfentesek szerint szintén annyira rosszul teljesített eladásilag, hogy a cég jövőre esedékes Galaxy S26 portfóliójában nem is lesz ilyen modell.

Az ultravékony trendre persze ráugrottak más gyártók is, a Motorola például odáig jutott, hogy ősszel elő is állt a saját extrán vékony telefonjával (Edge 70), és iparági források szerint a Xiaomi, az Oppo és a Vivo is elkezdte fejleszteni a saját megoldását, ám az iPhone Air iránti minimális keresletet látva mostanra elkaszálták a projekteket.

Hogy miért voltak eleve halálra ítélve ezek az ultravékony mobilok, azzal egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk részletesebben.

Kapcsolódó
Halálra vannak ítélve az ultravékony okostelefonok?
Bár érthető, hogy a gyártók miért fordultak az ilyen készülékek felé, az meglepő, hogy mennyire nem mérték fel a vásárlói igényeket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik