Kultúra

A tévében: barátok párban, fal, olaj, 300

Ma a barátok párban járnak, illetve vetünk egy pillantást a Nagy Falra, meg az olaj nélküli jövőre. És jön Spárta is!

A legjobb vígjátékok mélyén szégyellnivaló dolgok rejtőznek, ez a Bérbosszú Bt. – Megfizetünk, ha megfizetnek esetében is igaz. Két infantilis, felnőni képtelen barátnak ötvenezer dollárt kéne előteremtenie, de a munkájuk erre nem lesz alkalmas. Kénytelenek abból pénzt csinálni, amihez nagyon értenek: a bosszúból. Okos vígjáték 19:50-től a Filmmúzeumon.

Mit lehet tudni a kínai Nagy Falról? És mit érdemes? A hatezer km-es, hatszáz évesnél is öregebb, az űrből az egyetlen ember építette objektumról minden fontosat és érdekeset elmond ez az 1987-es ismeretterjesztő film. Végig a kínai Nagy Falon, 20:00, National Geographic.

2006-ban a világ megtanulta Zack Snyder nevét, azóta pedig lassan felejti elfele. A rendező berobbant a 300 című filmmel, mely Frank Miller képregényét dolgozta fel. A 300 spártai, akik Thermopülainál feltartóztatták a sokszoros túlerőben lévő perzsa hódító sereget, élükön Leonidásszal az animációs technika segítségével egészen hátborzongató és erőteljes látványvilággal jelenik meg. Rögtön jöttek is a fanyalgók, de Snyder ekkor még akart is valamit a látvánnyal, nemcsak a látványt akarta (mint a legutóbbi filmjében, a Sucker Punch-ban pl.). Gerard Butler mint Leonidász, a torz Efialtész, az áruló, a perzsa Halhatatlanok és a láncon vezetett rém – tökéletes. This is Sparta! 21:00, film+

Megint két haver és megint egy vígjáték. A két span közül az egyik megzuhant egy sikertelen szerelmi ügy miatt, és 12 év után sem tért magához, míg a másik egy öregek otthonában dolgozik meg bulizik. Az egyik bácsi utolsó kívánsága, hogy keressék meg az unokáját, aki az erdőben él egy ideje, eltűnt. És nem más, mint az első haver sikertelen szerelme. A két barát felkerekedik, és nekivág a rengetegnek. Sodró lendület 2. – Hív a természet, 21:05, TV2.

Tegyük fel, holnaptól egy csepp olaj sincs a földön, a fúrótornyok üresen zakatolnak, a csőrendszerek konganak – mihez kezdenénk akkor? Ezt a furcsa forgatókönyvet veszi végig a 22:00-kor kezdődő Mi történne ha…: Olaj nélkül maradnánk? a National Geographicon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik