Míg több helybeli szerint azért van a csúszás, mert nincs tüzelő az épület fűtésére, az újságíróknak többen megerősítették, hogy január 4-ig nem kapták meg decemberi munkabérüket – olvasható a Szolnok megyei napilapban.
A cikk szerint a hivatali és intézményi dolgozók mellett a helyettesítő orvos kéthavi díját sem fizette ki a polgármesteri hivatal, ezért a hétfői rendelés már el is maradt.
Az iskola egyik ablakába pedig már kihelyeztek egy feliratot, miszerint január 10-én kezdik a félévet.
Ezt Farkas Barnabás polgármester takarékossági okokkal magyarázza. Tehát cáfolta a híreket, de jelezte, hogy a következő kifizetéskor már gondjaik lehetnek, hiszen az idén csökkent az állami finanszírozás mértéke.
A lapnak beszélt arról is, hogy noha az önkormányzatnak 20 millió forint összegű lejárt közüzemi tartozása és további 150 millió forint adóssága van, egyelőre nem kezdeményeznek adósságrendezési eljárást.
