Kultúra

A tévében: piték, B-filmek, Sanghaj

Ma nem az igényes filmművészet üli torát, de pár hős és hősőn mellett megismerkedhetünk egy híres sanghaji magyar építésszel is.

21:20, TV2, Amerikai pite 2.
A múlt héten jött el a társaság osztálytalálkozójának ideje a mozikban, ma este pedig egyet visszalépve az időben megcosdálhatjuk a szüzesség elvesztése utáni, de még a komoly, felnőtt (?) élet előtti meglehetősen széles időintervallumban történteket. Semmi nem változik, ha pite pitét eszik is, Jason Biggs és társai akkor is csak a farkukat követve fogják Amerikát bejárni. Én egyébként már előre várom az Amerikai pite 5 (6?7?) – Viagra című epizódot is a deres halántékú Biggsszel.

21:25, RTL Klub, Daredevil, a fenegyerek
2003-as ez a képregényfeldolgozás, melyben egy piros jó hős (nappal ügyvéd, éjjel bosszút áll, címszereplő, játssza Ben Affleck) küzd egy kék rosszal, (Bullseye, Colin Farrell). Láthatóan erős szereposztást kapott a film (Elektrát (Jennifer Garner) még nem is említettük, pedig ő nem csak mellékszereplő, hanem egy másik képregényfolyam főhőse), de nem csoda, a Daredevil egy igazi klasszikus, elsővonalbeli Frank Miller-képregény – ehhez képest a 78 milliós befektetés 179 milliót hozott a konyhára, nem rossz, de azért nem egy bombaüzlet ez Hollywoodban. 

23:00, Film+, A megmentő
Képzeljünk el egy vietnámi vetaránt, ahogy Alaszkában vadvédelmi munkákat végez, és műszak után egy lengyel árva kislánnyal levelez, melynek “során távoli, de annál bensőségesebb kapcsolat alakul ki közöttük”! Ha eddig megvan, jön a lényeg: a veteránt Steven Seagal játssza. És a hófödte Alaszkából lengyel földre szólítja a kötelesség, miután kiderül, az árvaház lakóit egy nemzetközi emberkereskedői hálózat nézte ki magának. Maguk szerint Seagal rendet rak, szétcsap közöttük? Böcsületes B-film későre.

23:25, Duna TV, Hudec László: Magyar építész Sanghajban
Ha egy építész a 20-as, 30-as években aktív volt, sok megrendelést kapott meghatározó épületekre, nagy valószínűséggel ma is látható, kiemelt helyen lévő objektumokat tervezett. De épp Kína indult az utóbbi 15 évben akkora fejlődésnek, hogy nagyvárosaira rá sem lehet ismerni, mintha osztódással szaporodnának. Ennek ellenére Hudec több épülete is áll még (lapzártánk idején), és méltán lehetünk büszkék rá, hogy a világ egyik legnagyobb kereskedelmi csomópontjának arculatát pár vonás erejéig egy magyar is befolyásolta, akire a kinti konzulátus 2008-ban emlékévvel emlékezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik