Élő Belföld

Magyar Péter: Tudom, hogy mi egy valódi miniszterelnök feladata, érzem a felelősség súlyát, készen állok a feladatra

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
  • Magyar Péter Győrben: fekete csík, fekete kordon, térfigyelő kamerák – ez Orbán Viktor világa.
  • „Ön a repülőrajt helyett a recesszió, az eladósodás és az amerikai mentőcsomag mocsarába lökte a hazánkat és a magyarokat” - üzente a kormányfőnek.
  • Antall Józsefet idézte, szavait magára is érvényesnek tartja: Én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom.

Miután Orbán Viktor bejelentette, hogy ő is országjárásra indul, aminek keretében november 15-én Győrbe látogat, Magyar Péter szinte azonnal jelezte, hogy a Tisza is oda szervez rendezvényt ugyanerre a napra. Magyaron (és Pintér Bence győri polgármesteren) az sem múlott volna, hogy miniszterelnök-jelölti vitát is tartsanak a megyeszékhelyen, Orbán viszont nem fogadta el a kihívást.

A Fidesz és a digitális polgári körök gyűlése már véget ért, az ottani történésekről itt olvashatnak.

A Tisza Párt elnöke a héten nagyinterjút adott a 24.hu-nak, amiben az aktuálpolitika mellett beszélt arról, miért csinálja ezt az egészet, melyik támadás esik neki igazán rosszul, és mit gondol Varga Juditról, az édesanyáról.

Magyar Péter: Mi komolyan gondoljuk, hogy nem hagyunk senkit az út szélén, és nemcsak a családtagjainkra értjük

Magyar beszéde végén ismertetett néhányat a Tisza gazdasági programpontjai közül, majd ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a neheze most kezdődik,

Ha megbotlik, ha valaki hibázik, akkor felsegítjük, nem hagyjuk el. Mi komolyan gondoljuk, hogy nem hagyunk senkit az út szélén, és nemcsak a családtagjainkra értjük. És együtt fogunk átmenni győztesen a célszalagon

– zárta beszédét Magyar, majd a hidegre való tekintettel forralt borozni és teázni invitálta a megjelent szimpatizánsokat.

„Nem trashcelebek, hanem hús-vér, hazaszerető emberek” – így jellemezte Magyar a Tisza jelöltjeit, majd a fiatalokhoz szólt

Magyar Péter azt mondta, egy orvos annak fejében vállalta a jelöltséget, hogyha parlamenti képviselő lesz belőle, akkor is rendelhet, operálhat, legalább két napot egy héten.

Ilyen emberek lesznek a Tisza képviselőjelöltjei, nem Menczer Tamások, nem Deutsch Tamások, nem Dopemanek, nem trashcelebek, hanem hús-vér, hazaszerető valódi emberek

– mondta Magyar, arra kérve a közösséget, hogy segítség a jelöltaspiránsokat, mert most jön a legnehezebb része. Külön szólt a fiatalokhoz is, „rajtatok is múlik a sorsotok” – jelentette ki, hozzátéve, ők, szülők, nagyszülők mindent megtesznek azért, hogy olyan országot építsenek, ahol boldogulni tudnak majd, hogy ne kelljen elhagyniuk a hazájukat. Arra kérte a fiatalokat, hogy jelentkezzenek Tisza-szigeteknék vagy adott esetben segítsenek letölteni a nagyszülőknek a Tisza Világ applikációt.

„Ezt a választást mi lábon tudjuk megnyerni, beszélgetve az emberekkel” – hangsúlyozta a személyes jelenlét fontosságát, ismét csak a fiataloknak címezve, hogy nem kanapéhuszárokra van most szükség. „Az unokáitoknak is mesélni fogjátok” – tette még hozzá.

Szajki Bálint / 24.hu

Hétfőn bejelentik a Tisza jelöltjelöltjeit

Fantasztikus emberekkel találkoztam – jelentette ki Magyar Péter a Tisza Párt jelöltjelöltjevel kapcsolatban, akikkel kapcsolatban azt mondta, hamar eljön a hétfő, amikor a terveknek megfelelően a nyilvánosság számára is bemutatják azokat az embereket, akik potenciálisan rajthoz állnak majd jövő áprilisban az egyéni kerületekben.

Szajki Bálint / 24.hu

Magyar annyit elszpojlerezett, hogy a kiválasztási folyamat során nagyon sok orvossal, iskolaigazgatóval, művésszel, tudóssal találkozott, ugyanúgy, ahogy kétkezi munkásokkal, melósokkal. Közös bennük, hogy mostanra már egyikük sem fél. Ettől függetlenül komoly elhatározások ezek, „tudjuk, hogy most is fenyegetnek titeket”, utalt Magyar azokra a személyekre, akikről a propaganda sejteni véli, hogy a Tisza jelöltjei lesznek. Magyar szerint ugyanakkor a propaganda is kevés lesz, mert a magyar embereknek elegük van, és igaz magyar emberekre van szükségük janicsárok és szavazógépek helyett.

Magyar: A harcosokkal ellentétben mi nem ígérünk űrállomást

A beszéd végére visszatért az ellenfeleihez Magyar Péter, a szovjet katonákhoz hasonlítva az „urakat”, akik kiárusítják, kirabolják minden nap az országot.

Magyar Péter szerint nehéz lesz rendbe tenni a dolgokat, éppen ezért nem is ígérnek felelőtlenül: nem ígérik, hogy 2030-ra utolérjük Ausztriát, ahogy űrállomást sem (a harcosokkal ellentétben), szerinte kicsiben kell kezdeni, az állam előbb tudjon megszervezni egy szimpla hétfőt, aztán egy szimpla keddet. Ez lenne ugyanis az állam feladata szerinte, azért fizetnek az emberek adót, hogy legyen működő egészségügy, működjön az ország, hogy ne ugorjon le a sínről a vonat – ami Magyar szerint a kisiklás új megfogalmazása a hatalom részéről.

Magyar Péter: Éljünk a lehetőséggel! Próbáljunk jobbak lenni, többek lenni

Magyar Péter azt hangsúlyozta, a választás megnyerése csak egy dolog, nagyon nyerni is csak egy dolog. Az igazi feladat az lesz, hogy jól kormányozzanak és érdemesek legyenek a választók bizalmára. Hogy bele tudjanak nézni egy-négy-nyolc év múlva az emberek szemébe. Magyar nem tagadja, ehhez fel kell nőni, és ezért mindenkit arra kér, hogy nőjjön fel a feladathoz és ne legyen rest tanulni.

„Éljünk a lehetőséggel! Próbáljunk jobbak lenni, többek lenni, emberségesebbek lenni, odafigyelőbbek lenni, hazafibbnak lenni. Mutassunk példát” – jelölte ki meg a feladatot Magyar Péter, hangúlyozva, mindenkinek oda kell tennie magát a következő 148 napban – és utána is, „miután a Tisza átvette a kormányzás felelősségét”.

Szajki Bálint / 24.hu

Magyar Péter: Jól állunk, talán még soha nem álltunk ilyen jól

Magyar ezen a ponton félretette a beszédét, bár saját bevallása szerint lenne még belőle pár oldal. „Talán jobb, ha így szólok hozzátok” – kezdett bele, majd úgy folytatta:

Jól állunk, egészen jól állunk. Talán még soha nem álltunk ilyen jól

– jelentette ki, figyelmeztetett azonban, hogy a verseny nem lefutott, embert próbáló 148 nap áll még előttük. Ezzel együtt Magyar szerint már látni a fényt az alagút végén, összeáll a csapat, jönnek a jelöltek. Ez pedig a szimpatizánsok és az önkéntesek érdeme, „nélükük sehol nem lennénk” – szögezte le.

7 fotó

Magyar Péter: Készen állok a feladatra

Magyar arra kérte a Tisza híveit, hogy higgyenek magukban, de higgyenek a fideszes ismerősben, családtagban is. Ők ugyanúgy szeretik a hazájukat és a családjukat – hangsúlyozta Magyar Péter, hozzátéve, sokkal több bennünk a közös, mint ami elválaszt.

Ezután arról beszélt a Tisza elnöke, hogy többször körbejárta már az országot, a választásig is úton lesz, ismeri az ország problémáit, tudja mit kell tennie egy miniszterelnöknek. Érzi a saját felelősségét – folytatta –, készen áll a feladatra, és fogadalmat tesz, hogy 148 nap múlva, kormányváltás után minden erejével azon lesz, hogy minden magyart képviseljen itthon és szerte a világban. Antall Józsefet idézte, szavait magára is érvényesnek tartja:

Én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom.

Szajki Bálint / 24.hu

Magyar Orbánnak: „Harcos úr, ön annyira fél, hogy egy másfél órás vitára sem mer kiállni”

Magyar hosszan sorolta még Orbán bűneit, majd azt mondta, Orbán, a „harcos úr” annyira fél, hogy nemhogy vitára nem mer kiállni, emberek közé sem mer menni. És azért nem, mert Magyar szerint, mert Orbán is tisztában van vele, hogy „vége van”. Ezen nem segít az amerikai, az orosz és a kínai „nagybácsi”, és a propaganda sem.

Ön a repülőrajt helyett a recesszió, az eladósodás és az amerikai mentőcsomag mocsarába lökte a hazánkat és a magyarokat

– címezte ismét csak Orbánnak a Tisza Párt elnöke, majd azt kezdte hangsúlyozni, hogy mi mindannyian magyarok vagyunk, aki pedig ezt elutasítja, az tiszteletlen a magyarokkal, így a Fidsz-szavazókkal szemben is. Magyar szerint utóbbiaknak is joga van ahhoz, hogy a választott vezetőjük képes-e még arra, hogy teljesítsen egy cirka másfél órás vitában, tud-e teljesíteni, ha nincsenek megírva előre válaszok a kérdésekre.

Magyar szerint a Fidesz-szavazók is tudják, hogy „vége van”, mert ők is látják napról napra, hogy nem működik az ország. Ezt a valóságot pedig nem tudja elfedni sem amerikai mentőpajzs, sem még több harmadosztályú celeb.

„Hogy lehet, hogy egy 15 éve regnáló miniszterelnöknek fogalma sincs, mekkora a szegénység az országban?” – szegezte a kérdést Magyar Orbánnak

Magyar azzal folytatta – utalva vélhetően arra, hogy Orbán a Rónai Egonnak adott interjúja során nem tudott kész válaszokkal szolgálni a szegénységi adatokkal kapcsolatban –, „hogy lehet, hogy egy 15 éve regnáló miniszterelnöknek fogalma sincs, mekkora a szegénység az országban. Mi lehet ennél fontosabb?” – tette fel az újabb kérdést Magyar, aki ezután kinyomtatott digitális harcosnak nevezte a miniszterelnököt. Majd Orbán felé szegezte a kérdést, hogy miért nem hajlandó kiállni vele vitázni.

Nem hallotta Donald Trumptól, hogy egy normálisan működő országban, noch dazu demokráciában nem lehet elnök vagy miniszterelnök egy olyan ember, aki fél kiállni a kihívójával egyenes adásban vitatkozni?

Szajki Bálint / 24.hu

Magyar szerint egy valódi miniszterelnök bele mer nézni az emberek és a kihívója szemébe, egy miniszterelnök nem bújkál, nem bújuk nők szoknyája vagy a 85 éves édesapja háta mögé. „Feltéve, ha nem egy maffiafőnök inkább, mintsem miniszterelnök” – szúrta közbe, majd arról kezdett beszélni, alapesetben egy miniszterelnök büszke a kormányzására, feltéve ha az nem arról szólt, hogy a saját családját és „talpnyalóit” gazdagította.

Egy valódi miniszterelnök tudja, hány szegény ember él az országban, és tudja, hogyan kell nekik segíteni. Több millió ilyen honfitársunk van, mert ön a bűnbandájával együtt az elmúlt 15 évben 20 000 milliárd forintot lopott el a magyar emberektől

– olvasta ezt is Orbán fejére Magyar Péter.

Magyar: fekete csík, fekete kordon, térfigyelő kamerák – ez Orbán Viktor világa

Ez a 15 éve mérlege – folytatta Magyar, aki szerint Orbán egyszerűen retteg a saját népétől.

„Vajon kitől fél az elnök úr? A mélyszegénységben élő gyerekektől?” – tette fel a kérdést Magyar Péter, a felsorolást az ápolónőkkel, a vasutasokkal, utasokkal, a kórházi fertőzést szenvedőkkel, a magára hagyott magyar vidékkel.

„A fekete kordonok jelentik Orbán Viktor kormányzásának eredményét, egyszerre szimbolizálják a lopott szajrét, a rettegtető hatalmat és a gyászoló, szomorú országot, amit kifosztottak és elárultak” – monta Magyar, kijelentve, a magyarok tényleg gyászolnak: gyászolják az elszalasztott 15 évet.

Szajki Bálint / 24.hu

Magyar Péter: itt vagyunk Győrben, dacolva a hideggel és az egyre elkeseredettebb digitális harcosokkal

Tanács Zoltán és Forsthoffer Ágnes után megérkezett a párt elnöke, Magyar Péter is a színpadra. „Nézzetek körbe, mi vagyunk a többség. A csendes, békés, de nagyon határozott többség” – kezdett bele a beszédébe Magyar, híveinek címezve, de a rendezvényt hamar megzavarta egy ellentüntető, aki hazaárulózni kezdte ordítva Magyart.

A Tisza elnöke, neki címezve elmondta, önként jöttek, „szívvel, lélekkel a szabad Magyarországért, a gyerekeink és unokáink biztonságos és szebb jövőjéért”.

Itt vagyunk Győrben, ennek a csodálatos városnak ezen gyönyörű terén együtt, dacolva a hideggel és az egyre elkeseredettebb digitális harcosokkal, mosolyogva a tegnap felszerelt kamerákba – fűzte tovább beszéde felvezetését a Tisza elnöke, hangúlyozva, hogy a Tisza nem bújik kordonok mögé, mint a Fidesz, és nem előre megszervezett közönség előtt lépnek színpadra.

Szajki Bálint / 24.hu

Rendbontó a tömegben

Magyar Péter beszéde elején egy férfi a tömegből hazaárulózza. A Tisza elnökét nem hozza ki a sodrából, többször megismétli:

Köszöntjük a digitális harcost!

Vannak, akik csak Magyarra jöttek

Az első három beszéd alatt is folyamatosan érkeznek a tér felé az emberek, Magyar Péter beszédére kíváncsiak leginkább.

Ki lett maxolva, ami ebből a viszonylag kicsi térből ki lehetett hozni, csordultig van, a környező utcákban is állnak emberek.

A tavalyi nagyobb győri helyszín, a Dunakapu téren közben egy óriáskerék áll most.

Szajki Bálint / 24.hu

Forsthoffer Ágnes: Menő tiszásnak lenni

„Menő tiszásnak lenni” – idézte saját gyerekeit Forsthoffer Ágnes, a párt alelnöke a beszéde elején.

„Feladat bőven van. Az, hogy ki mennyit vállal, az egyénre van bízva. Ha mindenki csak annyit vállal, amennyit tud, az elég lesz” – mondta a Tisza szigetekért felelős politikus, aki azt kérte a következő időszakra a hallgatóságtól: „csatlakozzatok, vegyetek részt, támogassátok a jelölteket.  Ti magatok vagytok a változás!”

Szajki Bálint / 24.hu

Tanács: Már az első napokban érezhető lesz a fordulat

Januárban mutatják be a Tisza programját, amiben lesz adócsökkentés, nyugdíjemelés, mondta Tanács Zoltán. Az oktatás, az egészségügy átalakítása nem fog menni egyik napról a másikra, nem duplázódnak meg a fizetések, nem lesz 300-zal robogó vonat Budapest és Kecskemét között, nem szűnnek meg azonnal a várólisták, de már az első napokban érezhető lesz a fordulat – ígérte meg Tanács Zoltán. Közölte, hogy az első száz napban feltárják a múltat, rengeteg csontváz, titkos hitelmegállapodás fog kiderülni.

Tanács kijelentette, hogy elzárják a propaganda pénzcsapját, megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, korrupcióellenes intézményt állítanak fel, elszámoltatják a felelősöket.

A program 15 éves időtávot fog át, de nem az a miniszterelnök fogja befejezni azt, akit most áprilisban megválasztanak – utalt Tanács Zoltán Magyar Péter korábbi ígéretére, hogy két ciklusra korlátoznák a kormányfői mandátumokat.

Szajki Bálint / 24.hu

Tanács Zoltán: Készülünk, hogy győzünk, hogy kétharmaddal győzünk

Aki megismeri a Tisza programját, az nyugodtan szavazhat áprilisban a Tiszára – ígérte Tanács Zoltán egykori cégvezető, tanácsadó, aki feladta eddigi karrierjét, hogy segítse az ellenzéki pártot és jelenleg az ellenzéki párt programalkotásért felelős vezetője. Elmondása szerint a szakpolitikai vezetőkkel hetente találkoznak, összesen ezer szakértővel dolgoznak a programon, több mint ötven területen készülnek ágazati stratégiákkal.

Készen lesznek a jogszabálytervezetek, hogy április után elfogadja a parlament.

Készülünk, hogy győzünk, hogy kétharmaddal győzünk

– jelentette ki határozottan.

Ruszin-Szendi: Mi vagyunk többen

Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök az első felszólaló a Tisza rendezvényén. „Mi vagyunk többen” – jelentette ki.

„Orbán akar háborút, azért szítja a feszültséget, hogy megtarthassa a hatalmát” – állapította meg Ruszin-Szendi, aki utalt a délelőtti háború ellenes gyűlésnek nevezett fideszes kampányrendezvényre.

„Orbán elment Putyinhoz, elment Trumphoz, elment a pápához, de elmehet a Jóistenhez is, akkor is nyerni fogunk!” – zárta beszédét az egykori tábornok.

Szajki Bálint / 24.hu

Telt ház

Megtelt a Tisza rendezvényének helyet adó Bécsi kapu tér, így a híd felé is állnak emberek, ahol elvileg tilos lenne, mert nincs területfoglalási engedélyük rá.

A téren még egy lyuk van, ahol a közepén található Kisfaludy-szobor kitakarja a színpadot.

A rendezvény egyelőre nem indult el, elég nyugodt a helyzet, addig is sor áll a Tisza shopnál. A tiszás merchendise nagyot megy.

Szajki Bálint / 24.hu

A hídon álllni tilos

Egy szervező megkéri a résztvevőket, hogy hagyják el a híd úttestét, mert azt nem foglalták le, és megbüntethetik őket.

Ez azért érdekes, mert ha megtelik a tér, márpedig ez már biztos, csak a híd irányába állhatnak azok, akik nem fértek a Bécsi kapu térre.

Szajki Bálint / 24.hu

Rendszerváltás és hangulatmérés

A Tisza rendezvényére érkezők többsége győrinek vagy akörnyékinek tűnik, a megkérdezettek alapján, de vannak Mórról, Budapestről, a Felvidékről is.

Lapunknak azt mondták, azért jöttek el, mert rendszerváltást akarnak, más arra kíváncsi, milyen a hangulat, mert még nem volt tiszás rendezvényen, ezért nem utazna fel Pestre, csak élő közvetítésekben szokta figyelemmel kísérni ezeket.

Megint más résztvevő arról beszélt, ő, ha tudja máshova is utazik a Tisza miatt, ott volt Kötcsén is.

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Legutóbb számháború lett a két nagy párt rendezvényének vége

Legutóbb október 23-án volt időben és helyben is közel a két nagy párt vezetője, amikor egyaránt a fővárosban rendezett ünnepi megmozdulást a Tisza és a Fidesz is – előbbi Nemzeti Menetet, utóbbi Békemenetet tartott.

A rendezvények után széleskörű számháború vette kezdetét, mindkét tábor váltig állítja és bizonygatja a mai napig, hogy a saját rendezvényén jóval többen voltak, mint az ellenfélnél. Orbán Viktor szerint egyenesen minden idők legnagyobb békemenetét tartották október 23-án, de az állítását számokkal nem támasztotta meg.

Győrben ilyen számháború biztos nem lesz, ráadásul a tömeg sem lesz hasonlítható a nemzeti ünnephez, mert a Fidesz egy csarnokban, a Tisza pedig a Bécsi kapu térre szervezte rendezvényét.

Gyülekező

A Bécsi kapu térnél gyülekezik a tömeg. Meglepően kicsi a helyszín.

Tavaly júniusban az elmúlt évtizedekben nem látott tömeget vonzó politikai gyűlést tartott az országjáró turnéját lezáró Magyar Péter Győrben, ez aligha ismétlődhet meg most. Nem csak azért, mert kisebb a rendezvénynek helyet adó tér, hanem mert viszonylag körbe is van véve épületekkel, illetve az egyik utca felé, szemben a színpaddal, a Tisza rendezvénysátra áll.

Csak egy irányba, a híd felé nyúlhat ki a tömeg, ha lesznek annyian.

Szajki Bálint / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik