A Svájcban fekvő aprócska Hindelbank papjának felesége, Maria Magdalena Langhansnak mindössze huszonnyolc év jutott az életből: a nő szülés közben elhunyt, a beavatkozást pedig a gyermeke sem élte túl.
Az 1751-ben történt tragikus eset nagy hullámokat keltett: olyannyira, hogy az éppen a papnál vendégeskedő udvari szobrászok egyike, az idősebb Johann August Nahl (1710-178) rövidesen felajánlotta a szolgálatait.
Nahl elhatározta, hogy merőben újat hoz a temetőművészetbe: egyszerre ábrázolta az anya és gyermek tragédiáját, a kettétört sírkővel pedig a feltámadás ígéretére utalt.
A műből az 1770-es évektől kezdve számos kicsinyített verzió készült, mégpedig a legkülönbözőbb anyagokból: viaszból, homokkőből, vagy épp mázatlan porcelánból, azaz biszkvitből.
Ezeket Nyugat-Európa több pontján, illetve a szigetországban is árusították, több példány – így a nemrég kirabolt Louvre-ban lévő – pedig túlélte az elmúlt kétszázötven évet.
