Belföld

Itt a kötcsei találkozó programja

Kokó egy hűtőládányi bárányhússal érkezett a polgári piknikre, ahol a miniszterelnök mellett Navracsics Tibor és Matolcsy György értékeli a kormány elmúlt évét. A szigorúan titkolt menüt nem sikerült kideríteni, de a még szigorúbban titkolt programot igen. Íme!

A polgári körös nagygyűlések tribünjein látott vagy legalábbis oda vágyó notabilitások piknikelnek ma a Somogy megyei Kötcsén, bizonyos Dobozy Mihály kúriáján . A nagyágyúk sokáig várattak magukra, a fotósok körében a legnagyobb izgalmat a hűtőládányi bárányhússal érkező Kokó és a tanulságok leszűrésében utolérhetetlen Vágási Feri (Nemcsák Károly) megjelenése váltotta ki. Aztán pontban 12.49-kor megérkezett Orbán Viktor.

Feljegyeztük még Vajna, özvegy Antall Józsefné, Kerényi Imre, Szász Károly, a Vitézy-família és néhány államtitkár érkezését, és örvendhettünk szlovák rendszámú dzsip begördülésének is. Nem sokkal később megérkezett Matolcsy György és Szijjártó Péter is.

A meghívottak listája és a program, sőt még a menü is iszonyúan titkos, részleteket magától Dobozy úrtól, de még a főszervezőnek számító Hermina Szalon vezetőjétől, a Pirx pilóta óta töretlenül szép Sunyovszky Szilviától sem tudtunk kicsikarni. Még szerencse, hogy az egyik helybéli vendég a kezünkbe nyomta a menetrendet, így azt most – nemzetbiztonsági kockázatok dacára – megosztjuk olvasóinkkal.

Tehát: déltől ebéd; 14 órától megnyitó és emlékezés Mádl Ferencre, Dalma asszony kérésére Illyés Gyula Az új nemzetgyűléshez című versét Hunyadkürti György adja elő. Aztán előadások hallhatóak: 14.20-tól Küzdelem a jó államért címmel Navracsics Tibor, 14.50-től Gazdasági szabadságharc címmel Matolcsy György, 15.20-tól A nemzeti kormány első éve címmel Orbán Viktor beszél. Kávészünetet követően kerekasztalbeszélget a három politikus, moderál Balog Zoltán. Este hattól pedig a felhőtlen szórakozásé a terep: vacsora, tábortűz.
A rendezvényre a sajtót nem engedik be, így kerítésen kívülről figyelünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik