Úgynevezett nemzeti rock szól a Felvonulási téren. Délután negyed négy
körül a Romantikus erőszak nevű formáció épp befejezte a Száz százalék
magyar című nótáját, s már gyújtott is rá a Fejbőr című opuszra. Nyilván
a méltóságteljes megemlékezés jegyében.
Az utóbbi dal esszenciáját
(fejbőr) a két-háromszáz jelenlévő zömén megszemlélhette helyszínű
tudósítónk, lévén e kultúrkörben a zsilett nem áll meg pajesz fölött.
Sőt: az ököl sem. Ugyanis a műélvezet hevében egymásnak esett két
rajongó a közönség soraiban. Le is szólt az egyik előadó a színpadról:
„Így akarjuk visszavenni az elszakított országrészeket?”
Folyamatosan bővülő tudósításunkat itt, elemző publicisztikánkat pedig itt olvashatja.
