A Telex írt arról, hogy Kern András ismét olyan helyen parkolt, ahol nem lett volna szabad, ezúttal a Széll Kálmán téren. A szabálytalan parkolásra a lap egyik olvasója lett figyelmes vasárnap este, és képet is készített a színész kék autójáról.
„A vasárnapi hosszú futás után jól megérdemelt KFC-rendelésem várom a Széll Kálmán tér sarkán. Totál unalmas vasárnap este, majd meglátom Kern Andrást leparkolni az étterem előtti járdán. Berohant dohiba, majd visszapattant a kocsiba és áthajtott a piroson” – áll a szemtanú beszámolójában.
A Telex vasárnap este megkereste Kern Andrást, aki azt mondta, a környéken vásárolt valóban, és nem talált parkolóhelyet, ezért állt meg az utcasarkon.
Kern hétfői előadását egyébként az egészségügyi állapotára hivatkozva mondták le, vette észre a Blikk. „A betegsége nem engedi színpadra lépni” – olvasható a győri előadást szervező Prodior a Facebook-oldalán. A poszt vasárnap esti, így a Blikk szerint elképzelhető, hogy a színésszel a dohánybolti látogatása után történt valami.
Kern Andrásnak nem ez az első hasonló ügye: korábban több alkalommal kapták tilosban parkoláson a Margit körút sarkán, a járdán, egy pékség előtt. A színművész 2023-ban úgy nyilatkozott, szerinte nagyon kellene oda egy pakoló, mert tapasztalatai szerint egyszerűen lehetetlenség megállni a környéken, főleg ha valaki siet. Az ügyben a kerület polgármestere, Őrsi Gergely is többször felszólalt, ő arról tájékoztatott, hogy parkolóhelyek kiépítése továbbra sincs tervben a térségben, hiszen az ottani terület a gyalogosközlekedést szolgálja.
Két évvel ezelőtt a Budapesti Rendőr-főkapitányság szabálysértési eljárás indított ellene, a büntetést a színész kifizette.

