A Lentiben élő Takács László egy idő után megelégelte, hogy csak jelentős késéssel tud eljutni a zalaegerszegi munkahelyére, ahová naponta ingázik. Dühítette, hogy már másfél éve állt az út mellett egy korlátozó tábla, ami egysávosra szűkítette, azaz egyirányúvá tette a forgalmat, miközben az útszakasz javítása – tehát a korlátozás feloldása – érdekében egyetlen kapavágás sem történt. Kritikáját kifejezendő festékkel ráfújta hát a tábla csupasz hátára, hogy „1,5 év”.

Ennyit, nem többet.

Pár nappal később hajnalban rendőrök kopogtattak a családi házuk ajtaján.

Hat óra volt, éppen zuhanyoztam, mert készültem Egerszegre munkába. A rendőröket a bátyám engedte be, ő is kába volt az éjszakai műszak után. Idős édesanyám még aludt. Azt már tudtam a családomtól, hogy távollétemben az előző nap is kint jártak, házkutatási paranccsal át is kutatták a lakást, akkor a szekrényemből elvitték a festéknyomos ruháimat. Megengedték, hogy felöltözzek. »Miért teszik ezt velem?« – kérdeztem. »Tudja azt maga jól« – ez volt a válasz. Annyira szürreális volt a helyzet, hogy megpróbáltam erről a képtelen intézkedésről néhány fotót készíteni a mobilommal. Erre mondták, hogy adjam át a telefonomat. Én nem akartam odaadni. Akkor az egyik rendőr kivette a kezemből, és kitörölte belőle a fényképeket. Utána a saját udvaromon tetőtől talpig megmotoztak, megbilincseltek, aztán beraktak az autójukba, és bevittek a lenti őrsre kihallgatásra. Ott még néhány órát eltöltöttem a bilincsben, amíg meg nem érkezett a kihallgató rendőrtiszt. És akkor kezdődött el az igazi procedúrám.